Tudás

A világ legveszélyesebb játéka uránérceket tartalmazott és szórakoztatva tanított a láncreakció beindítására

A radioaktív játékkészletet az atomenergia iránt érdeklődő gyermekek okulására gyártották.
Bolygó

Bárhol használható, nukleáris mikroreaktort építenek a SpaceX volt mérnökei

A Radiant vállalat mikroreaktora bárhová telepíthető, és mind a hadsereg, mind a civilek használhatják – új korszak kezdődhet az energetikában.
Tudás

Olyan erős mágnes készül, ami képes lenne megemelni egy repülőgép-hordozót is

A Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor nemrég megkapta annak a mágnesnek az első elemét, ami létfontosságú lesz a fúziós energia előállításához.
Bolygó

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség fogja felügyelni a fukusimai erőmű vizének kiengedését a Csendes-óceánba

Az Egyesült Nemzetek szervezete az előzetesen meghatározott terveket már jóváhagyta és még idén ellátogat Japánba, hogy felmérje a körülményeket.
Techno

Bill Gates és Warren Buffet új atomreaktort építenek az USA-ban

Bill Gates és Warren Buffett milliárdosok egymilliárd dollárba kerülő új generációs atomreaktor építésébe kezdenek az USA Wyoming államában.
Bolygó

Kiszállítható, gyorsan telepíthető mikroreaktorok hozhatnák el az energiaipar forradalmát

Egyesek szerint az energiaipar paradigmaváltás előtt áll: a jövőt nem a hatalmas atomerőművek jelentik, hanem a jóval kisebb, igény szerint telepíthető és bármiféle beavatkozás nélkül működő mini-atomerőművek.
Bolygó

Jó ötlet-e Japán részéről a fukusimai radioaktív vizet beleönteni a Csendes-óceánba?

Habár a víz önmagában nem veszélyes bizonyos szakértői vélemények szerint, azért akadnak vele problémák, és a terv végrehajtása rengeteg problémát okozhat az élővilágon kívül a japán társadalomban, valamint a diplomáciai kapcsolatokban is.
Bolygó

Már 2030-ra megérkezhet az első kereskedelmi fúziós reaktor - állítja egy kaliforniai cég

A TAE Technologies bejelentése meglehetősen ambiciózus, de bíznak a saját technológiájukban.
Bolygó

Az atomenergia-ipar állapota tíz évvel Fukusima után

A világ sürgős szén-dioxid-mentesítésében valaha komoly szerepet szántak az atomenergia-iparnak, de vajon így van-e ez még ma is? Fukushima talán mindent megváltoztatott
Bolygó

A Fukusima Daiicsi atomerőmű tovább rongálódott egy erős földrengés miatt

Gyorsabban szivárog a hűtővíz néhány egységből, ahol az olvadt nukleáris üzemanyag maradéka található, mint eddig. Közben a Tokiói Legfelsőbb Bíróság nemcsak felelősnek találta, hanem kártérítés megfizetésére kötelezte a japán kormányt és az erőművet üzemeltető TEPCO-t.
Bolygó

Európa energiamérlegében már nagyobb a megújulók aránya, mint a fosszilis energiaforrásoké

Lassan véget ér egy egészségtelen, környezetkárosító, természetromboló korszak az energiaiparban. A megújuló energiatermelés legyőzte a fosszilis tüzelőanyagokat, legalábbis Európában.
Ember

Mutáns patkánymedve szaladgál Csernobilban?

Egy online cikk hirdetéséhez használták a különös megjelenésű állatról készült fotót, amelyen amúgy egy valóban létező élőlény szerepel.
Techno

Húsz másodpercen keresztül a Napnál is forróbb volt a koreai fúziós reaktor

Ez új világrekordot jelent a fúziós reaktorok között.
Techno

Új fűtőelemek kerülhetnek a paksi erőműbe - a tesztek most folynak

Az új urán-dioxid tablettákat és azok cirkóniumburkolatát az Energiatudományi Kutatóközpont szakemberei tesztelik. Idén év végén kezdődik az új, víz–urán arányra optimalizált üzemanyag-kazetták tesztüzeme a Paksi Atomerőműben. Az új fűtőelemek vékonyabb burkolattal rendelkeznek, mint az eddigiek, az eddigi lyukas urán-dioxid-tablettákat tömör tabletták váltják fel.
Bolygó

Komoly, belső szivárgással is járó esemény történt csütörtökön egy finnországi atomerőműben

Komoly vészleállás és belső szivárgás történt a finnországi Olkiluoto 2 atomerőműben múlt csütörtökön. A létesítményben azért kellett scram-vészleállítást végrehajtani, mert valamiféle hiba történt két működő reaktorának egyikében. Szerencsére a scramet megfelelően sikerült végrehajtani, és nem történt külső radioaktív környezetszennyezés.
Techno

Kínában bekapcsolták a "mesterséges napot"

A fúziós reaktorok az energiaipar szent gráljának számítanak, amelyek belsejében tízszer magasabb hőmérséklet uralkodik, mint a Nap magjában. Kína most komoly lépést tett afelé, hogy a technológia egyszer valósággá váljon.
Bolygó

Hivatalosan is a Napenergia a legolcsóbb villamos energia a történelemben

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) közüzemi energiavállalatok számára készített jelentése szerint hivatalosan is a napenergia a Föld legolcsóbb villamosenergia forrása, legalábbis ott, ahol azt szabályozókkal és olcsó hitelekkel is támogatják.
Bolygó

Küszöbön állhat a nagy atomenergia feltámadás

Az elmúlt évtizedben egymás után szűntek meg a világ uránbányászattal foglalkozó vállalatai. Az okok között az alacsony nyersanyagárak, és a változóban lévő energiapolitika is szerepel. De vajon ez a tendencia jellemzi majd a jövőt is? A Forbes áttekintette az atomenergiapiaci helyzetet.
Techno

Engedélyezték az első kis méretű, moduláris atomreaktort az USA-ban

A kis méretű nukleáris energiaforrással működő atomerőművekről már írtunk, és most újabb fontos esemény történt a szektorban. Az USA-ban sikeresen zajlik az engedélyeztetés folyamata, és úgy tűnik, hogy az évtized közepére üzembe állhatnak az első jóváhagyott moduláris atomreaktor telepek.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.