Techno

Öt innovációs központ segíti Magyarország digitális átállását

Az európai uniós társfinanszírozásban létrejött Európai Digitális Innovációs Hubok a digitális technológiák, a mesterséges intelligencia, az adat, a szuperszámítógépek és a mezőgazdaság területén segítenek a KKV-knak valamint a közszféra szervezeteinek a digitalizációban.
Űr

Már jövőre megkezdheti működését a Starlink európai alternatívája, az IRIS²

A műholdas internetrendszert a legnagyobb európai telekommunikációs és űripari cégeket összefogó konzorcium fogja kiépíteni, a célja pedig, hogy biztonságos internetinfrastruktúrát biztosítson az európai államok számára.
Techno

Nyilvánosságra hozta az EU az "óriásplatformok" listáját, tizenkilenc online szolgáltatás számíthat szigorú ellenőrzésekre

A szokásos nevek mellett az AliExpress, de még egy cipőbolt is megtalálható a listán.
Garázs

Mégsem tiltja be az Európai Unió a belső égésű motoros autókat, de tényleg az e-üzemanyag a jövő?

A korábbi tervekkel ellentétben az autógyártók 2035 után is forgalmazhatnak majd belső égésű motoros autókat az EU tagállamaiban, ám ezeknek kötelezően szintetikus üzemanyaggal, vagyis úgynevezett e-benzinnel kell üzemelniük. Bár az e-üzemanyag a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából valóban sokkal fenntarthatóbb, mint a hagyományos benzin és dízel, sokak szerint a Németország és más tagállamok által az utolsó pillanatban kiharcolt változtatás aláássa az EU klímasemlegességi törekvéseit.
Techno

Az Európai Bizottságnál már be is tiltották a TikTokot

A dolgozók a saját mobiljaikra sem telepíthetik a kínai alkalmazást.
Techno

Felforgathatja a közösségi média működését a Facebook és az Instagram elleni ír ítélet

Az ország adatvédelmi hatósága szerint a kötelezően testre szabott hirdetések sértik az Unió szabályait.
Garázs

Az EU-ban engedélyezhetik elsőként a világon a valódi önvezető autók értékesítését

A készülő jogszabály szerint egy gyártó típusonként 1500 "fejlett önvezető technológiával" ellátott járművet hozhatna forgalomba évente tagállamonként.
Bolygó

Európa kizöldül - példátlanul szigorú szabályok készültek a kontinens élővilágának megmentésére

A vegyi növényvédő szerek hamarosan csak a végső megoldást jelenthetik a mezőgazdaságban, a károsodott ökoszisztémák 80%-kát pedig helyre kell állítani 2050-ig az új jogszabály javaslat szerint.
Techno

Példátlan tömeges megfigyelést tehet lehetővé az EU-ban egy új törvénytervezet

Legalábbis a gyerekpornográfia ellen született, a telefonok átvizsgálását lehetővé tevő javaslat kritikusai szerint.
Techno

Újabb frontot nyitott az EU az Apple ellen: most a fizetési megoldásokon a sor

Az Európai Bizottság kifogásolja az Apple Pay működését.
Techno

Korszakalkotó digitális törvényről döntött az EU, nehéz helyzetbe kerül a Google és a Facebook

Tízmilliárd forintnyi lobbizás ide vagy oda, küszöbön a Digitális Szolgáltatások Törvény.
Techno

Mi lesz a károsnak ítélt mesterséges intelligenciák sorsa az EU-ban?

A Bizottság terveit elemző szakértő szerint a hatóságoknak rendkívül széles lehet a mozgástere.
Techno

Az Európa Tanács is rábólintott az EU digitális piacokról szóló törvényére

Az Európai Bizottság 2020 decemberében terjesztette be a két törvényt, ami alapjaiban határozhatja meg a következő évtizedek digitális viszonyait az EU-ban.
Techno

Küszöbön a korszakalkotó digitális törvénycsomag elfogadása az EU-ban

Sötét minták, hamis áruk, érzékeny adatokkal célzott hirdetések ellen szavazott az Európai Parlament.
Bolygó

Dugódíj vagy jobb bringautak? Az EU várja a véleményünket

Így lehet miniparlamentet alakítani és felkészülten vitázni közlekedésről, energiáról és az étkezésről.
Techno

Az Apple-nek egyáltalán nincs ínyére, ahogyan az EU a nagy technológiai cégeket szabályozná

Ezt Craig Federighi, a vállalat szoftverfejlesztésért felelős alelnöke tette nyilvánvalóvá egy a héten elhangzott beszédében.
Garázs

Komoly lökést kapott az első európai Hyperloop-vonal építése

Az Elon Musk által megálmodott Hyperloopban az utasokat szállító kapszulák egy légritkított csőben közlekednek több mint 1000 km/h-s sebességgel, így akár a légi közlekedésnél is gyorsabb utazást tehet lehetővé.
Garázs

A járvány megtépázta a bizalmat a légitársaságok és az utasok között, de most kötelező lesz visszatéríteni az utalványok árát

Győztek az utasok - az Európai Bizottság és fogyasztóvédelmi szervezetek vizsgálatai után tizenhat légitársaság ígérte meg, hogy visszatérítik a törölt járatok jegyeinek, illetve az azokért adott utalványoknak árát, hogy visszaállhasson a bizalom a cégek és az utasok között.
Techno

Az EU szerint egyféle töltővel kéne működnie minden kütyünknek

A Bizottság azt javasolja, hogy a rendkívül elterjedt USB-C csatlakozó legyen az egyetlen opció, hogy így tizenegyezer tonnával kevesebb hulladékot termeljünk.
Bolygó

Egyre aggasztóbb az óceánok állapota egy friss felmérés szerint

A tanulmány az Európai Bizottság megbízásából készült, amelynek egyértelmű üzenete, hogy a világ óceánjainak állapota egyre romlik.  
Tudás

Véget érhetnek az állatkísérletek Európában, az Európai Parlament tagjai egységesen az ügy mellé álltak

Az Európai Parlament tagjai 667- 4 arányban elfogadták annak az állásfoglalásnak a végső szövegét, amely az állatkísérletek kivezetésére vonatkozó lépésekről szól és sürgetik az Európai Bizottságot, hogy minél hamarabb kezdje meg a folyamatot.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.