Techno

Az Apple-nek egyáltalán nincs ínyére, ahogyan az EU a nagy technológiai cégeket szabályozná

Ezt Craig Federighi, a vállalat szoftverfejlesztésért felelős alelnöke tette nyilvánvalóvá egy a héten elhangzott beszédében.
Techno

Már kikapcsolt állapotban is megtalálhatjuk az elveszett vagy ellopott iPhone-unkat

Az iOS 15-re való frissítés után már az sem jelenthet akadályt a telefonunk megtalálásában, ha időközben lemerült az akkumulátora, és a tolvajoknak sem lesz elég, ha egyszerűen kikapcsolják a mobilt.
Techno

Azonnali fordítás, e-mail cím elrejtés, de még óceánzaj is érkezett a napokban az iPhone-okra

Letölthető az iOS új verziója, összegyűjtöttük a legfurcsább és a leghasznosabb új funkciókat.
Tudás

Kipróbáltuk az alkalmazást, ami egyszerűen megtalálja a Pegasus-fertőzés nyomait a telefonunkon

Az iMazing nevű iPhone-kezelő program néhány lépésben megoldja, amihez eddig szinte fejlesztői tudás kellett
Tudás

Eladnád az okostelefonod? Előtte állítsd vissza a gyári beállításokat

Ezt Android és iOS készülékeken is megteheted, mutatjuk hogyan.
Techno

Izraeli kémprogram-botrányok, egyik a másik után, vaskos magyar érintettséggel

A Microsoft és a Citizen Lab kanadai egyetemi kutatócsoport, valamint egy francia újságíró-szervezet készítettek röntgenfelvételt a kémszoftver-iparról, és a diagnózis erőteljes magyar érintettséget tárt fel.
Techno

Így tudjuk törölni a Google kereséseinket az elmúlt negyed órából

A Google a szokásos éves fejlesztői konferenciáján, az I/O-n jelentette be a privát szféránkat védő funkciót, ami most érkezik iOS-re, és hamarosan Androidon is elérhető lesz.
Techno

Így fogod tudni megadni, hogy a halálod után ki férjen hozzá az iPhone-odhoz

Az Apple fontos újdonságot jelentett be a fejlesztői konferenciáján.
Techno

Az Apple is a Zoom babérjaira tör: jön a FaceTime Windows-ra és Androidra

A cég interneten keresztüli videó- és hanghívás rendszerét eddig csak iPhone-okon és Mac-eken használhattuk.
Tudás

Így tilthatjuk le a nem kívánatos hívószámokat Androidon és iOS-en

Csupán néhány ponton kell végigmennünk, és többé nem kell aggódnunk a kéretlen hívások miatt.
Tudás

Live Shopping funkcióval bővül a Facebook

Ez annyit tesz, hogy a felhasználók már az élő közvetítések alatt is megvásárolhatják kiválasztott terméküket.
Tudás

Megérkezett a Clubhouse Androidra

Az idei év tagadhatatlan és vitathatatlan slágeralkalmazása, legalábbis eddig a Clubhouse, ami a mai napig csak az Apple készülékeire volt elérhető. Ez szerencsére megváltozott, mivel már Androidra is elérhető az app, bár a belépéshez egyelőre továbbra is meghívó kell.
Techno

Reszkessetek, házasságtörők! Kipróbáltuk az Apple új nyomkövetőjét, az AirTaget

Remek eszköz minden iPhone tulajdonosnak. Túl remek eszköz a kémkedőknek.
Tudás

Jókora csontváz esett ki az Apple szekrényéből, hat éve titkolták

Az Apple vs Epic Games bírósági csatáról már mi is sokat írtunk, és most itt a legújabb botrány, miután az Apple nyilvánosságra hozott néhány e-mailt.
Techno

Nem ok nélkül rettegett a Facebook az iOS legújabb verziójától

Az első adatok szerint a felhasználóknak mindössze 13%-a engedélyezte, hogy az alkalmazások adatokat gyűjtsenek a tevékenységükről.
Techno

Megérkezett az év legvitatottabb iPhone újítása, az Alkalmazáskövetés átláthatósága

Az appok mostantól engedélyt kell, hogy kérjenek a megfigyelésünkhöz.
Tudás

Hét nagyszerű képszerkesztő alkalmazás okostelefonra

Egy jó képszerkesztő applikáció segít kihozni a maximumot az okostelefon kamerájából, a választék pedig androidos és iOS-es készüléknél egyaránt remek.
Ember

A Facebook részt szeretne a Clubhouse sikeréből az új Live Audio Rooms szolgáltatással

A Clubhouse 2021-ben vált megkerülhetetlen kulturális jelenséggé, magához vonzotta magához a hírességeket, és becslések szerint elérte az egymilliárd dolláros értéket. A Facebook eddig volt képes tétlenül nézni az app térhódítását.
Ember

A Google mindent, de mindent összeszedett az elektronikus zenéről új online kiállításában

A Google úgy döntött, hogy egy hatalmas interaktív digitális kiállítást épít az elektronikus könnyűzene előadói, eszközei, és története köré, oktatóanyagokkal, játékosítással, és persze rengeteg jó zenével.
Techno

Végleg befellegzett a Microsoft digitális asszisztens szolgáltatásának

A Cortana 2015-ben vált elérhetővé az Android és az iOS rendszerű okostelefonokra, ám ennek most vége.
Techno

Ismét egy komoly iOS-sérülékenységet kell kijavítania az Apple-nek

Idén már másodjára. Hogy mennyire súlyos az eset, az abból látszik leginkább, hogy a frissítés a watchOS 7.3.3, illetve az iOS és iPadOS 14.4.2-es mellett a régebbi, az iOS 14 által már nem támogatott modellt, az iOS 12.5.2-őt is érinti.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.