Bolygó

Veszélybe kerülhetnek a Kárpátok erdői az emberi tevékenység miatt

A Greenpeace jelentése szerint a világ biológiailag egyik legegyedülállóbb ökoszisztémájának otthont adó területek mérete gyorsan csökken, annak ellenére, hogy papíron jelentős része védettnek számít. De hol kell keresni a probléma forrását?
Bolygó

A gazdag országok fizetnek a szegényeknek a klímaváltozás okozta károkért

Az ENSZ 27-ik klímacsúcsa egy igencsak fontos döntéssel zárult, ugyanis a fejlett országok vezetői vállalták, hogy anyagilag kompenzálják a szegényebb országokat a klímaváltozás miatt. A többség szerint ugyanakkor a kéthetes konferencia összességében közel sem hozott elegendő eredményt ahhoz, hogy az éghajlatváltozás hatásait sikerüljön megfelelő mértékben csökkenteni.
Techno

Gombából készítenek mikrochipeket

Bizonyos gombák héja működhet olyan lapkaként, amelyre az áramköröket nyomtatják – sőt a gombának ez az összetevője akár akkumulátor alkatrészként is beválhat.
Tudás

A forradalmi, fából készült akkumulátorral brutálisan felgyorsulhat a töltés

A nem várt energetikai áttörés Európa legnagyobb erdészeti vállalatától érkezett.
Ember

A megújuló energiaforrások arányával együtt fog növekedni a légszennyezettség Magyarországon

A gáz és a villamos energia árának emelkedése miatt idén várhatóan a korábbinál sokkal több magyar háztartás választja majd a fával való fűtést, ami nem csak az energiaszektort viszi fenntarthatatlan irányba, de a leginkább rászorulókat is még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza.
Garázs

Nagyon nem örülnek a hatóságok a YouTube videónak, amelyen dízelautóvá alakítanak át egy Teslát

Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal finoman szólva sem szórja az ilyesmire két kézzel a lájkokat, a youtubert figyelmeztették is.
Tudás

Először szállt fel Alice, az elektromos utasszállító repülő

Az állítólagosan a világ első teljesen elektromos utasszállítója tegnap repült először, és 9 percet töltött a magasban.
Bolygó

Látványos animáción nézhetjük meg, hogyan fogják megtisztítani az óceánt a rengeteg szeméttől

A The Ocean Cleanup célja, hogy felszámolják a csendes óceáni nagy szemétszigetet, amelyhez most egy új eszközt is építettek: a System 003 nevű rendszer 2500 méter hosszan és négyméteres mélységig képes összegyűjteni minden szemetet, így mindössze tíz darab elég lehet belőle a százezer tonnányi hulladék kihalászásához.
Techno

Nemzetközi szinten is egyedülálló megoldással újítaná meg a mikromobilitást három magyar cég

A Kuube, a Platio és a Rollin által kedden bemutatott mikromobilitási állomás tisztán napenergiával tölti fel a rollereket, miközben szélessávú internetet, vezeték nélküli telefontöltést és fedett találkozási pontot is biztosít az elektromos rollerrel közlekedők számára.
Tudás

Egy vállalat feltámasztaná a klasszikus vitorlás hajókat tengeri szállítás céljából

Klasszikus svéd vitorlás némi modern technológiával megbolondítva – ez a Vega, amely kibocsájtásmentes szállítást tesz lehetővé, nem mellesleg irtó csinos vízi jármű.
Tudás

Őrült terv a felmelegedés ellen: trágyázzuk vassal az óceánokat!

Az ötlet több mint harmincéves, de most ismét elővették és megvizsgálták – ezzel a módszerrel a legvisszafogottabb számítások alapján is évi 1 milliárd tonna CO2-t vonhatnánk ki a légkörből! Ráadásul a kivitelezés is pofonegyszerű.
Techno

Vonatokra szerelhető szén-dioxid elnyelő rendszer forradalmasíthatja a közlekedést

A vonatok minden fékezésnél 1,5 tonna szén-dioxid megkötéséhez elegendő energiát biztosítanak, így a környezetbarát működéshez csak egy szén-dioxid elnyelő rendszert kell telepíteni két kocsi közé.
Tudás

Egy ukrán nő cége erkélyekre telepíthető napelemeket készít, hogy függetlenítse Európát az orosz energiától

A WeDoSolar, egy ukrán tech-befektető nő által összehozott vállalat februárban, az orosz invázió első hónapjában indult – a könnyen, erkélyekre telepíthető napelemekkel akár negyedével is csökkenthető a villanyszámla.
Tudás

Talán mégsem végtelen az emberi mohóság: a többség nem is szeretne dollármilliárdos lenni

A modern közgazdaságtan és a világunk felépítésének alapja, hogy az emberi igényeket végtelennek tételezzük fel. Egy új tanulmány szerint azonban mégsem ez a helyzet – bár akad pár jól beazonosítható, rendkívül mohó csoport, de valójában ők a kisebbség.
Tudás

Elkészült a világon az első, kizárólag hidrogénnel működő gázturbina

Az áttörést a norvég egyetemen idén májusban érték el: a gázturbina száz százalékban hidrogénnel működött, immár teljesen emissziómentesen. Ezzel bebizonyították, hogy a hidrogén használható a már meglévő gáz-infrastrukturában is.
Tudás

Az Európai Parlament megszavazta, hogy 2035-től ne lehessen az EU-ban új benzines és dízelautókat forgalmazni

A döntés fontos lépés lehet az EU által kitűzött klímacélok elérésében, ha azt a 27 tagország is jóváhagyja.
Bolygó

Olyan enzimet találtak, ami napok alatt képes lebontani a műanyagot

A Texasi Egyetemen felfedezett FAST-PETáz a kutatók szerint sokkal hatékonyabbá teheti a globális hulladéktermelés 12%-ért felelős PET műanyagok újrahasznosítását.
Bolygó

40 ezer fát képes elültetni egy nap alatt egy ausztrál drón

Az AirSeed Technology által kifejlesztett drón a mesterséges intelligencia segítségével szórja a magokat a levegőből.
Techno

Hőakkumulátor, avagy így oldhatja meg a víz és a só az európai energiakrízist

A hőakkumulátorhoz mindössze só kell és víz, vagyis olcsó, kompakt és hatékony megoldást jelent az Ukrajna miatt is éleződő energiakrízisre – idén indul is a tesztelés Hollandiában, Franciaországban és Lengyelországban.
Ember

Emberi hamvakból nyomtatott mesterséges zátonyok segíthetnek az óceáni élővilág regenerálásában

A temetkezési mód kitalálói az első prototípusokat egyelőre még állati maradványok felhasználásával építették.
Techno

Készítsünk autót és repülőt a kőolaj finomítása után visszamaradt hulladékanyagokból!

A kőolaj-finomítás vagy az acélgyártás során számtalan olyan szénalapú vegyület keletkezik, amely már nem hasznosítható – egy új alkalmazás ezeket használná fel könnyű, szénszálas kompozitokhoz.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.