Űr

A SpaceX rakétája viheti a NASA misszióját a Jupiter Europa holdjához

A NASA a SpaceX űrvállalatnak adta a Jupiter bolygó Europa holdjához induló küldetésének űrlogisztikai feladatait, ami annyit tesz, hogy  Elon Musk hordozórakétája viszi majd oda amit oda kell vinni.
Tudás

A Földre nézve végzetes lenne egy közeli, rövid gamma-villanás

A júniusi események kapcsán egy nemzetközi tudósokból álló csapat ismét felvetette a kérdést: mi történne, ha a Tejúton belüli rövid, de intenzív gamma-kitörés sújtaná a Földet?
Űr

Forradalmasíthatja az űrutazást a NASA atomórája

A NASA elvégezte új atomórájának tesztjét, ami az első olyan műszer, mely segíthet az űreszközöknek önerőből elérni a nagy távolságokban található célpontjaikat.
Tudás

Hogy került át hirtelen a Föld a Galaxis egyik részéből a másikba?

A Mandela-hatások közül a legmeredekebb, hogy egyesek biztosan emlékeznek, hogy a Föld a Galaxis egy másik karjában helyezkedik el, mint jelenleg. A „rosszul emlékezők” közé ráadásul olyan tudós is tartozik, mint Neil deGrasse Tyson. Annyi mindenesetre biztos, hogy a dinók a Galaxis túlsó oldalán éltek.
Űr

A NASA gigantikus Apollo Nova rakétája, ami idegen csillagokhoz indult volna

A NASA legnagyobb tömegű rakétája a Saturn V, ám az űrügynökség eredetileg olyan hordozórakétát szeretett volna, melynek teljesítménye majdnem a Saturn V kétszerese lehetett volna Apollo Nova név alatt, de vajon mitől ment össze ennyire?
Űr

A Hayabusa által „feltárt” Ryugu a Naprendszer születésének a titkait őrizheti

Egyelőre nem a tavaly visszatért űrszonda mintáinak a vizsgálata történt meg, hanem a Hayabusa–2 által rögzített adatoké, de ez is közelebb juttathat ahhoz, hogy megértsük, miként születnek a bolygók.
Tudás

Egy mesterséges intelligencia nulláról létrehozza a fizikát, és bizonyíthatja, hogy szimulációban élünk

Zavarba ejtő algoritmussal állt elő Hong Qin fizikus. Az általa betanított gépi intelligencia paradigmaváltó felfedezésekhez vezethet az energiaiparban, sőt, puszta létezése bizonyíthatja, hogy az általunk érzékelt valóság valójában egy szimuláció.
Bolygó

Így festene egy fém-vulkán

Az Észak-Karolinai Állami Egyetem tudósai a hagyományos kő vulkán vizsgálata helyett létrehoztak egy fémből készült vulkánt, melynek belsejéből is fém tör fel, hogy kísérletileg szimulálják működését.
Bolygó

A legöregebb vulkanikus kőzet a Földön idősebb, mint a bolygónk

A Földön felfedezett legrégebbi kikristályosodott lávát a Szahara sivatagában találták meg kevesebb mint egy éve. Különös módon, sok millió évvel régebben keletkezett, mint maga a bolygó, melyen felfedezték.
Tudás

Tejúton kívülről érkezett antianyag robbant az Antarktiszon

A hihetetlen kozmikus távolságokat szinte fénysebességgel átszelő antianyag sorsa az Antarktisz jégében teljesedett be. De vajon honnan érkezett, és miképp került ide?
Űr

Középiskolások fedeztek fel négy exobolygót

A különleges objektumok körülbelül kétszáz fényévnyire vannak a Földtől, a középső egy fényes, Nap-szerű csillag, a körülötte található, négy tagból álló bolygórendszer pedig leginkább a Naprendszerre hasonlít.
Űr

Lehet, hogy mégsem létezik a Kilencedik Bolygó

Kering egy titokzatos, hipotetikus égitest a Neptunon túl, mely megmagyarázza a Kuiper-öv objektumainak szokatlan mozgását. A legújabb vizsgálat szerint azonban a kilencedik bolygóra utaló jel csak egy számítási hiba volt.
Űr

Kína küldetést indít a Nap megfigyelésének céljával

Kína nagy erőkkel halad előre űrprogramjával, több szondát küldtek a Hold felszínére, saját Föld körüli pályán keringő űrállomásukon dolgoznak, nemsokára leszállhatnak a Marsra is és most a Nap megfigyelését célzó küldetést jelentettek be.
Űr

Emberlakta űrállomást küldenének a Ceres törpebolygó pályájára

Finn kutatók vetették fel annak lehetőségét, hogy érdemes lenne állandó emberi élőhelyet kialakítani a Ceres törpebolygó körüli pályán. A Ceres egy olyan törpebolygó, ami az aszteroidaövben, a Mars és a Jupiter között található.
Űr

Tíz éve keresték, és most talán meglett. Felfedezhették az univerzum gravitációs háttérhullámát

Mai tudásunk szerint az Univerzumunk valószínűleg hemzseg a gravitációs hullámoktól, hiszen minden ütköző fekete lyukpárnak vagy neutroncsillagnak, minden összeomló szupernóvának és különösképpen magának az ősrobbanásnak, erős hullámokat kellett keltenie a téridőben.
Űr

Magyar tudós vezette csapat fejtette meg a barna törpék egyik titkát

Nem kizárólag azért fontos a felfedezés, mert így kicsit többet tudunk ezekről a nehezen bekategorizálható égitestekről, de ráadásul az alkalmazott tudás és technológia a naprendszeren kívüli bolygók kutatásában is fontos lehet.
Űr

Titokzatos égitest nyomaira bukkantak a korai Naprendszerben

Egy Szudán felett felrobbant aszteroida töredékének tanulmányozása rendhagyó következtetésre sarkallta a tudósokat.
Űr

A csillagászok "szupersztrádákat" találtak a Naprendszerben való gyors utazásához

Az űr-országút hálózat láthatatlan struktúráit a Naprendszer gravitációs interakciói hozzák létre, számoltak be róla a csillagászok. Az újonnan felfedezett hálózat használatával radikálisan lerövidülhet a Naprendszeren belüli utazások ideje.
Űr

Kozmikus szőrszálak vehetik körbe a Földet

Úgy általában az egész Naprendszer elég szőrös lehet, vagyis tele van sötét anyagból lévő szálakkal. A felfedezés azért is jelentős, mert új, elméleti lehetőséget vet fel a bolygók belsejének a tanulmányozásához.
Űr

Akadhatott még egy jégbolygó a Naprendszerben, csak megszökött

Az Uránuszon és a Neptunuszon kívül akadhatott a Naprendszerünkben egy harmadik jeges bolygó is, csak még idejekorán megszökött. A bolygók korai életének szimulációjával jutottak erre a következtetésre.
Űr

Ez lehet a Naprendszer legérdekesebb formációja

A 92 kilométeres Occator-kráter kialakulása nagyjából 22 millió éve történt a Ceres törpebolygón, egy új tanulmány szerint pedig kivételes vulkanizmusa ez a Naprendszernek, mivel egy olyan égitesten zajlik, amire nincs különösebb hatással egy közeli, nagyobb objektum gravitációja sem.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.