Tudás

2024. január elsejétől visszaválthatóak lesznek az eldobható italcsomagolások Magyarországon

2024 első napjától visszaválthatóvá válnak a Magyarországon forgalomba kerülő fém, műanyag és üveg italcsomagolások – maximum 3 literes kiszerelésig.
Tudás

Sokakat zavar, mégis fontos lépés az italos palackokhoz rögzített kupakok bevezetése

Simon Gergellyel, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértőjével beszélgettünk az egyre terjedő, de 2024-től már kötelező rögzített kupakok, és a PET-palackok körüli kérdésekről.
Bolygó

11 tonna szemetet szedtek ki önkéntesek a Bodrog folyóból

2023-ban minden eddiginél több, a bodrogival együtt öt folyótisztító PET Kupa verseny zajlott le. A szemétgyűjtési akciókkal idén összesen mintegy 30 tonna hulladéktól szabadították meg a vizeket és partvidéküket az önkéntesek.
Techno

Ez az új eljárás forradalmasíthatja a műanyag hulladék újrahasznosítását

Az új eljárás során, amely kevésbé energiaigényes, mint a hagyományos újrahasznosítás, olyan fontos ipari alkoholok keletkeznek, amelyekből aztán szappanok, tisztítószerek, valamint más hasznos polimerek készíthetők.
Ember

Egyedülálló, magyar kezdeményezés segíthet a kárpátaljai ivóvízhiányon

A víztisztító berendezés képes ivóvíz előállítására bármilyen élővízből, folyóból. A készüléknek helyet adó konténerben van lehetőség mosásra, mosogatásra, zuhanyzásra, illetve egy WC is rendelkezésre áll, a létesítmény továbbá műanyag- és újrahasznosítható hulladék átvételi pontként is üzemel majd.
Bolygó

Több tonna szemetet távolítottak el a Tisza-tóból a PET Kupa önkéntesei

A PET Kupa hulladékgyűjtő verseny résztvevői összesen mintegy 6,5 tonna szemetet szedett össze az ártéri erdőkből, nádasokból, illetve a Tisza-tó partján lévő hulladékszigetekből.
Bolygó

Körforgásos hulladékgazdálkodás: júliustól Magyarországon is a gyártók fizetik meg termékeik hulladékkezelési költségét

Az EU javaslatcsomagja szigorítja a termékek  csomagolásának, illetve újrahasznosításának követelményeit, különös tekintettel a műanyag és alumínium italos dobozkra, az elektronikus hulladékra és az akkumulátokra.
Techno

A Google robotflottája hétköznapi, de annál fontosabb képességet sajátított el

A robotok számára sok olyan feladat, aminek megoldása az embereknek nem okoz nehézséget, rendkívüli kihívást jelent, de a Google gépei az újrahasznosítható hulladékot kiválogatni már megtanulták.
Bolygó

Több mint 700 tonna hulladékot gyűjtöttek össze és hasznosítottak újra Kárpátalján alig egy év alatt

Az összesen 724 tonna, szelektív módon begyűjtött hulladékot teljes egészében újra is hasznosították. Ennek kapcsán szakértőket kérdeztünk arról, hogy áll ma az újrahasznosítás ügye Magyarországon és Európában, milyen jó és rossz gyakorlatok vannak, mi várható a jövőben.
Bolygó

Egy feltaláló álma, hogy milliónyi szemétevő cápa keringjen a világban

A "cápák" olyan robotok, amelyek szájába bármi bekerülhet a műanyaghulladékoktól kezdve a nemkívánatos organikus összetevőkig, és a vizeket megszűrve nem csak tisztább környezetet hagynak maguk után, hanem az újrahasznosításban is segítenek.
Techno

Különleges gyantából készül a száztizenöt méteres szélturbina lapát

A Siemens Gamesa által gyártott lapát nem csak hatalmas, hanem újrahasznosítható is.
Techno

Megépítették a második hidat, ami szélturbinák lapátjából készült

A lapátok átlagos élettartamát 20-25 évre becsülik a szakértők, az ezután leszerelt eszközök újrahasznosítása viszont nehéz feladat az üvegszálas alapanyaguk miatt. A lapátok akár száz évig is tovább folytathatják az életüket híd formájában.
Techno

Az új Samsung Galaxy okostelefonok újrahasznosított halászhálókból készülnek

A cég olyan alapanyagot fejlesztett, aminek szerves részét képezi az óceánokból összegyűjtött újrahasznosított műanyag. Az új célt szolgáló hálók az újonnan megjelenő teljes termékkínálat részét képezik majd.
Bolygó

Kivezeti a magyar piacról az egyszerhasználatos műanyagpoharait a Coca-Cola

100 százalékban újrahasznosítható papírból készült poharak váltják az egyszerhasználatos műanyagpoharakat a Coca-Cola italautomatákban.  
Garázs

A Mini bemutatta, milyen lenne egy autó, ha minden nélkülözhető berendezést kihagynának belőle

Vissza az alapokhoz: a Strip csak egy vékony réteg átlátszó festéket kapott, amin átsejlenek a gyártási folyamat során keletkezett nyomok, több alkatrész pedig újrahasznosított műanyagból készült.
Bolygó

Kiderült mennyi műanyagtól kell megszabadulnunk Magyarországon

Ahogy már beszámoltunk róla 2021 július elseje óta tilos Magyarországon az egyszer használatos műanyagtermékek meghatározott körének forgalmazása, erről egy Uniós tilalom nyomán született magyar kormányrendelet gondoskodott. A változás pontos volumene azonban csak most körvonalazódott.
Ember

Nem kell külföldre mennünk, ha környezetbarát szemléletű ökofürdőt keresünk

Budapesttől karnyújtásnyira nyitotta meg kapuit újra a Gyömrői Tófürdő, hazánk első ökofürdője, amelynek üzemeltetése száz százalékban ökotudatos, emellett a látogatók környezeti nevelése is elsődleges szempont.
Bolygó

Kávézaccból készült bakancs, ami zokni nélkül is viselhető

Az egy dolog, hogy a jövő bőre teljesen állatmentes, de hogy körülbelül tizenöt csészényi zaccból lábbelit gyárthatnak ez a megszokottnál is szokatlanabb ötlet.
Tudás

Hamarosan indul a tokiói olimpia, ami igazán különleges lesz, de nem csak a koronavírus miatt

Az ágyak kartonpapírból lesznek, az asszisztenseket robotok helyettesítik, a dobogós versenyzők saját maguk fogják a nyakukba akasztani az érmeket, melyek újrahasznosított elektronikai eszközökből készülnek majd. Rendhagyó lesz a 2021-es Tokiói Olimpia.
Techno

Jönnek az enzimes PET-bontással újrahasznosított flakonok a L'Oréalnál

A beolvasztós-újraformálós technológiánál elegánsabb és hatékonyabb módon is készíthetők újrahasznosított tubusok, tégelyek, flakonok.
Bolygó

Száz százalékban lebomló fogkrémtubussal jön az Unilever

A gyártó 2025-re újrareformálná a komplett fogkrém portfólióját, kezdve Franciaországgal és Indiával, a két legnagyobb piacával. Mindazonáltal a Colgate sem tétlenkedik, sőt.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.