Tudás

Az utolsó simításokat végzik a következő generációs űrsiklón, ami új korszakot nyithat az űrrepülésben

A Dream Chaser az első olyan űrsikló, amelyet egy magánvállalat tervezett, a Sierra Space szerint pedig "teljesen meg fogja változtatni, hogyan utazunk a világűrbe és vissza".
Űr

Egy év után újabb privát misszió indul a Nemzetközi Űrállomásra

Az Axiom Space tavaly áprilisban kisebbfajta történelmet írt, amikor eljuttatta az ISS-re az első olyan missziót, amelyet egy magáncég szervezett, egy magáncég biztosította hozzá a rakétát és az űrkapszulát, az utasok pedig egytől-egyig civilek voltak. A mindössze hét éve létező vállalat vasárnap már a második sikeres küldetését teljesítheti az ISS-re, amely magyar idő szerint éjfél körül fogja kezdetét venni.
Űr

Ma emelkedik először a levegőbe a világ legnagyobb rakétája

A SpaceX megkapta az engedélyt az Egyesült Államok légügyi hatóságától, így ha az időjárás nem szól közbe, hétfő délután a Starship első ízben érheti el a Föld körüli pályát.
Űr

A SpaceX mentheti meg a Nemzetközi Űrállomáson rekedt asztronautákat

A két orosz és egy amerikai asztronautának márciusban kéne visszatérnie a Földre, de a Szojuz űrhajón felfedezett sérülés miatt egyelőre kérdéses, hogy ez lehetséges lesz-e.
Űr

Egyelőre biztos nem megy magyar űrhajós a Holdra

Az Európai Űrügynökség szerdán bejelentette azoknak a kiválasztottaknak a névsorát, akik egy másfél éves folyamat lezárásaként hamarosan megkezdhetik az űrhajósképzést, ezáltal pedig a jövőben lehetőségük nyílhat eljutni nem csak a Nemzetközi Űrállomásra, de akár a Holdra is. A névsorban magyar jelentkezőt hiába is keresnénk, más szempontból viszont történelminek is tekinthető a bejelentés.
Űr

A magyar találmány, ami nélkül az emberiség biztos nem jut el a Marsra

2036 előtt erre amúgy sincs reális esély Zábori Balázs szerint, aki a Magyar Tudományos Akadémián szervezett előadáson beszélt többek között arról is, hogy miért nincs kizárva, hogy 2030-ig magyar űrhajós lépjen a Holdra és hogy miért tekinthetjük a Lunar Gatewayt inkább űrhajónak, mint űrállomásnak.
Űr

Megmutatták, hogy fog kinézni az új orosz űrállomás

Ahogy az mostanra biztossá vált, Oroszország 2024 után kiszáll az ISS üzemeltetéséből, és helyette egy saját űrállomást építenek, amelynek az élethű makettjét hétfőn mutatták be a nyilvánosságnak.
Űr

Hét nap csúszással tért vissza a Földre az Ax-1 misszió legénysége

Az első, kizárólag privát asztronautákból álló ISS-misszió eredetileg nyolc napot töltött volna el az űrállomáson, de végül több mint két hétig maradtak.
Űr

Kisebb komplikációkkal, de megérkezett az űrállomásra az első, kizárólag privát asztronautákból álló misszió

A Crew Dragon űrkapszula a dokkolást segítő kamerarendszer hibája miatt háromnegyed órát várakozott az ISS-től néhány méterre, de végül sikeresen csatlakoztak az űrállomáshoz.
Űr

Sikeresen elindult a Nemzetközi Űrállomás felé az első, kizárólag privát űrhajósokból álló misszió

Pénteken, magyar idő szerint 17.17-kor magasba emelkedett a SpaceX Falon-9 rakétája a Dragon Endeavour űrhajóval, amely az Ax-1 misszió tagjait viszi az űrállomásra.
Űr

Kétórás dokumentumfilmben izgulhatjuk végig, ahogy Amerika visszatér a világűrbe

A 2020 májusában elindult Demo-2 misszió volt az első alkalom, hogy egy magánvállalat asztronautákat tudott eljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra. A Netflix kétórás dokumentumfilmet készített a történelmi küldetésről.
Űr

Napokon belül indul a misszió, ami beindíthatja a nagyüzemi űrturizmust

Április 8-án az Axiom Space első alkalommal fog civil űrhajósokat szállítani a Nemzetközi Űrállomásra. A tíznapos küldetést számos hasonló követheti, köztük egy magyar űrhajóssal is.
Űr

Az oroszok hozták vissza a Földre a NASA rekorder asztronautáját

Mark Vande Hei 355 napot töltött egyhuzamban az űrben, többet, mint előtte bármelyik amerikai asztronauta. A veterán űrhajós visszatérése viszont érdekes módon nem (csak) emiatt kapott kiemelt figyelmet, hanem azért is, mert Vande Hei egy Szojuz űrhajóval tért vissza a Földre.
Űr

Kiderült, hogy ki repülhet először a világűrbe a SpaceX Mars-rakétájával

A név nem ismeretlen, de mégis hatalmas meglepetés.
Űr

A SpaceX megmutatta, hogyan fogunk eljutni a Marsra

Bár egy-két hónapot még biztosan várni kell rá, amíg a Starship először Föld körüli pályára áll, de Elon Musk cége már kicsit előreszaladt, és egy kiváló minőségű videóban azt is bemutatták, hogy mi lesz utána.
Garázs

A világűr érintésével szállítaná az utasokat a Föld egyik pontjáról a másikra a kínai hiperszonikus repülő

A Space Transportation szerint ezzel a megoldással akár egy óra alatt el lehetne jutni New Yorkból Pekingbe, de hogy tényleg így lesz-e, arra még legalább 2030-ig kell várnunk, hogy kiderüljön.
Űr

Kiakadtak a kínaiak Elon Muskra a műholdas internetrendszere miatt

Kína nemrég hivatalos panaszt nyújtott be az ENSZ-nek, amelyben azt állítják, hogy a tavasszal pályára állított űrállomásuknak kétszer is kitérő manővert kellett tennie, hogy elkerülje az ütközést a Starlink-rendszer műholdjaival.
Űr

Kiszívja az űrhajósok fejéből a fölösleges folyadékot egy új hálózsák

Az űrrepüléshez kapcsolódó neurookuláris szindróma kezelésére kifejlesztett űrhálózsák úgy működik, mintha egy hatalmas porszívóba feküdnénk be.
Űr

Oroszország azzal vádol egy amerikai asztronautát, hogy szerelmi bánatában meglékelte az egyik űrhajójukat

A Nemzetközi Űrállomáshoz dokkolt Szojuz MSZ-09-en még 2018 augusztusában fedeztek fel egy két milliméter átmérőjű lyukat, az incidens vizsgálatát viszont csak most fejezte be a Roszkoszmosz.
Űr

Szinte fotorealisztikus minőségű animáció készült a Starship kilövéséről

Bár a SpaceX új űrhajójának az első orbitális tesztjére még legalább januárig várnunk kell, Corey Bassnak köszönhetően már most megnézhetjük, hogyan is fog zajlani egy Starship-kilövés a valóságban.
Űr

Már tesztelik a SpinLaunch prototípusát, ami úgy lövi ki az űrrakétákat, mint egy hatalmas parittya

A feltalálói szerint a vákuumos hengerben a hangsebesség többszörösére felgyorsított rakéták töredékére csökkenthetik az űrrepülés költségeit.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.