Garázs

Újabb városban indulhat el a Waymo sofőr nélküli taxiszolgáltatása

A Crusie után az Alphabet leányvállalata is megkapta az engedélyt, hogy San Franciscóban biztonsági sofőr nélkül üzemeltethessenek fizetős önvezető taxikat.
Techno

Az USA minden erejét beveti, hogy letörje Kína technológiai előnyét

Szakértők szerint Amerika "elképesztő nagyságrendű technológiai és geopolitikai erőket mozgósít".
Tudás

Végre leleplezték az USA következő generációs alapharckocsiját, az AbramsX-et

Élőben a tankot az amerikai hadsereg washingtoni konferenciáján lehet majd látni, de most előzetesen bárki megtekintheti a járműről készült felvételt – ez az első alkalom, hogy nem koncepcióképeken láthatjuk Amerika következő alapharckocsiját, amelynek legérdekesebb újítását nem is látni, mivel a tank belsejében helyezkedik el.
Tudás

Beelőzheti az amerikai fejlesztéseket a kínai hatodik generációs vadász

Lehet, hogy bizonyos okok miatt az ázsiai hatalom előbb fog bevethető hatodik generációs géppel büszkélkedni, mint az Egyesült Államok.
Tudás

Kína valami olyat talált a Holdon, ami elháríthatja a legnagyobb akadályt a szinte végtelen energia útjából

Nagyon is elképzelhető, hogy a hélium-3 lesz a jövő legfontosabb nyersanyaga, amely a fúziós reaktorokat hajtja – Kína most a Holdról visszahozta ezt a ritka anyagot is. Új versenyfutás kezdődik?
Tudás

Esélye sincs az orosz légvédelemnek a feljavított, amerikai B–2 bombázókkal szemben

A 737 millió dolláros „upgrade”-nek hála az amerikai stratégiai bombázó állítólag „sebezhetetlen” lesz az orosz légvédelem számára – a gép sokkal erősebb processzort kapott, de a változások a nukleáris töltetet is érintik.
Tudás

Amerikai túszszabadítási kommandós-akciók Afrikában és a mögöttük rejlő dilemma

A héten a kommandósok jó eséllyel egy katolikus apácát szabadítottak ki, de több hasonló akcióra is sor került a közelmúltban különböző iszlamista szervezettekkel szemben. Kérdés, hogy mi a jobb: a hasonló akciók vagy a megegyezés a túszejtőkkel?
Tudás

Minden államilag finanszírozott kutatás azonnal publikus lesz az Egyesült Államokban

A kiadók nem örülnek, de vannak, akik szerint mérföldkő az új szabályozás.
Tudás

Fél éven belül megkapja az első, immár éles hiperszonikus lövedékeit az USA hadserege

Ez nem a prototípus, hanem a végleges változat. A katonák már egy éve gyakorlatoznak, hogy felkészüljenek a csúcsfegyver használatára.
Tudás

Egy ismeretlen kapacitású orosz műhold üldöz egy amerikai kémműholdat – ma délután találkozhatnak

Amennyiben egyik műhold sem változtatott a pályáján, a találkozásukra a mai napon kerülhet sor. Közben Oroszország épp azzal vádolja az USA-t, hogy műholdakról származó információkkal segíti az ukrán hadsereget.
Techno

Az FBI szerint a kínaiak akár az amerikai atomfegyvereket is kompromittálhatják

A Szövetségi Nyomozó Iroda szerint a Huawei hálózati eszközei alkalmasak lehetnek a titkos katonai kommunikáció lehallgatására és megzavarására is.
Tudás

Ismét kudarcba fulladt az USA hiperszonikus fegyverének a tesztje

A tavaly októberben már sikertelenül tesztelt eszköz vallott ismét kudarcot.
Techno

A technológiai cégek is reagáltak arra, hogy több amerikai államban illegális lett az abortusz

A Google az érzékeny adatokkal, a Facebook a hozzászólások moderálásával küzd.
Techno

Nem UFO-k zaklatták az amerikai hadihajókat, hanem ellenséges drónrajok – de ez csak még rosszabb hír

A drónrajok a Pentagon és a vezető katonai agytrösztök szerint is döntőek lehetnek egy potenciális konfliktus során – azonban, mint kiderült, ezek az eszközök már 2019 óta szereznek be érzékeny információkat az amerikai haditengerészetről.
Techno

Tartogat még a jövő hadviselése Top Gun-féle légi csatákat?

A légi csaták rendkívül látványosak a mozivásznon, de úgy tűnik, hogy nem ez a hadviselés jövője, és – ami azt illeti – egy ideje már a jelene sem. Változtatna-e azonban valamit ezen, ha a NATO/Amerika komolyabb légierővel kerülne szembe?
Techno

Tele van amerikai chipekkel az ukránok által lefoglalt orosz hadifelszerelés

Ez az információ nem fest kedvező képet az orosz hadiipar jelenlegi helyzetéről, de egyben rámutat arra is, hogy mennyire nehéz a félvezetők piacán betartatni a szankciókat.
Techno

Egy újabb tömeggyilkossággal kapcsolatban merült fel a közösségi média felelőssége

A buffaloi lövöldözés elkövetője online radikalizálódott, majd élőben közvetítette tettét. A New York-i államügyész nyomozást indított.
Bolygó

Drónnal örökítették meg egy tornádó pusztító erejét

A kansasi forgószél a Fujita-skála szerinti EF3-as besorolást kapta, ami 219-266 km/h közötti szélerősséget jelent, és teljes házakat képes lebontani.
Űr

Egy amerikai kormányprogram nukleáris töltetekkel robbantott volna alagutat a Holdba, hogy forradalmasítsák az űrutazást

A most nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint az Advanced Aerospace Weapons System Application Program (AAWSAP) keretében az Amerikai Védelmi Minisztérium számos spekulatív technológiát vizsgált a térhajtóműtől kezdve az extra dimenziók manipulálásáig.
Bolygó

Először fordult elő, hogy az USA-ban több elektromos áram jött a szélenergiából, mint atomból és szénből

A világon az Egyesült Államokban van a legtöbb működő atomreaktor: szám szerint 96, ám márciusban mégis volt olyan nap, amikor a szélenergia több elektromos áramot termelt.
Techno

Több cég is inkább bitcoint bányászna az elfáklyázott földgázzal

Már évtizedek óta bevett szokás, hogy ha nem lehet rögtön a helyszínen hasznosítani vagy elvezetni a kitermelt földgázt, akkor a felesleget nemes egyszerűséggel elégetik. Néhány startup azonban meglátta a lehetőséget a kihasználatlanul elégő gázban.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.