Űr

Brazília-méretű buborékfelhővel takarnák ki a napot az MIT kutatói

A kutatók szerint elég lenne a napfény töredékét visszaverni ahhoz, hogy az emberiség által okozott globális felmelegedés teljes mértékben visszafordítható legyen.
Techno

Már úszni is tud a Ghost Robotics disztópiákat idéző robotkutyája

Arról a négylábú robotról van szó, mely korábban már többször szerepelt a médiában, miután mesterlövészpuskát szereltek rá.
Techno

Így túrázik az oregoni hegyek között az Agility Robotics kétlábú robotja

A cég videója alapján a Digit névre keresztelt, elsősorban ipari környezetbe tervezett robot a természetben is elboldogul.
Techno

Külön testrészekre optimalizált exoszkeletonokat fejlesztettek ki olasz kutatók az ipari dolgozóknak

A hordható segédeszközök akár negyven százalékkal is csökkenthetik az egyes mozdulatokhoz szükséges erőkifejtést, ezzel pedig a munkahelyi sérülések esélyét is.
Bolygó

Boltban nem kapható gombaféléket is termeszthetünk otthon ezzel a mikrosütő méretű eszközzel

A kisméretű, okos-gombakeltető segítségével alig másfél hét alatt megnő, és le is szüretelhető az otthon, lakásban termesztett gomba.
Techno

Elkészült a világ első, tengeralattjáróról is indítható drónja

A mesterséges intelligenciával is felszerelt kvadkopter egy torpedószerű kapszulába rejtve kerül indításra, és jut el a víz felszínére.
Űr

Öt éven belül nukleáris erőforrással ellátott műholdat juttatna Föld körüli pályára a Pentagon

A Pentagon az Ultra Safe Nuclear vállalattal kötött megállapodást egy, a világűrben is használható nukleáris erőforrás megtervezésére és megépítésére. Az első működő prototípust 2027-re ígérik, hogy pályára állítják.
Techno

A medúzák mozgását imitálva közlekedik a Kaliforniai Egyetem puharobotja

A robot ritmikus összehúzódással hozza létre a haladásához szükséges tolóerőt.
Techno

Baktériumokkal növesztik a jövő környezetbarát napszemüvegeit

A napszemüvegek élettartamuk végén teljes mértékben újrahasznosíthatóak, és új darabok alapanyagául is szolgálhatnak.
Techno

Egyedül szelte át az Atlanti-óceánt az IBM autonóm robothajója

A mesterséges intelligencia által irányított napelemes trimarán 40 nap alatt tette meg a több ezer kilométeres utat.
Garázs

Levegőbe emelkedett a tavaly még csak papíron létező, 22 rotorral felszerelt légitaxi prototípusa

A Pantuo Aviation nemrég a légitaxijának egy feleakkora demonstrátorát emelte a levegőbe, a tervek szerint 2027-re már a teljes méretű verzió fog repülni.
Techno

Már bárki rendelhet online a Star Trek tricorderéhez hasonló, zsebre vágható 3D szkennert

A Revopoint MINI az első olyan, kézben tartva is használható 3D szkenner, mely akár 0.02 mm pontosságú, háromdimenziós modellt képes alkotni környezetéről, színekkel és textúrákkal is.
Techno

Nem egyszer titkos katonai iratokkal akarják bizonyítani igazukat a megrögzött haditechnikamániás videójátékosok

Már nem először fordul elő a magyar játékstúdió által fejlesztett War Thunder történetében, hogy valaki a játékban szereplő egy jármű kapcsán ezt a módját választja az érvelésnek, azonban ezúttal egy kínai tankvezető volt ilyen meggondolatlan.
Űr

Ezekben az űrruhákban fog visszatérni az emberiség a Holdra

Hiába fejlesztett éveken keresztül új űrruhát a NASA, végül mégis két magáncéghez szervezte ki azoknak a következő generációs űrruháknak a létrehozását, melyeket az Artemis-küldetésekhez is fognak használni.
Techno

Két rekordot is megdöntött a német H2FLY ikertörzsű, hidrogénhajtású repülője

A világon először fordult elő, hogy egy hidrogénmeghajtású repülőgép repülőtérről repülőtérre repült, és közben még kategóriájának magassági rekordját is megdöntötte.
Techno

A világon elsőként kapott a saját sejtjeiből 3D-nyomtatott fület egy páciens

A transzplantáció a technológia első klinikai tesztje volt, és egyben egy hatalmas előrelépés a rekonstruktív műtétek szempontjából.
Bolygó

Egy kontinens mindenek felett – ilyen lesz a Föld 250 millió év múlva

Minden jelenleg ismert földrész egy új szuperkontinens részévé válik majd, kivéve egyet.
Techno

Íme az első valóban ütésálló drón, mely egy lezuhanás után is fel tud szállni segítség nélkül

A drón ráadásul valós időben képes centiméteres pontosságú háromdimenziós modellt alkotni a környezetéről, melyet a pilótája akár már repülés közben is tanulmányozhat.
Techno

Szabadon be tudná járni az emberi tüdőt az újfajta orvosi puharobot

A pár milliméteres robot akár a saját tömegének hússzorosát is képes felemelni.
Techno

30 másodperces szállítási időt ígérnek a robotokkal benépesített földalatti csőposta tervezői

A PipeDream Labs automatizált csomagszállító robotjai akár a már meglévő infrastruktúra egy részét is képesek lennének használni.
Garázs

Akár még fizetne is a bringázásért a légtisztító biciklikereket fejlesztő startup

A feltaláló a légtisztító bringakerék köré egy egész közösségi hálózatot szeretne felépíteni, melyen keresztül akár pénzjutalmat is kaphatnának a legszorgalmasabb tekerők.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.