Tudás

A tapasztalatairól mesélt az ember, akinek elsőként ültetett chipet a fejébe a Neuralink

Elon Musk vállalata januárban ültette be az első, agy-számítógép kommunikációt lehetővé tevő implantátumot egy lebénult ember fejébe, aki azóta nem csak Twitter-bejegyzést tud segítség nélkül írni, de a Civilization nevű stratégiai játékkal is hajnalba nyúlóan játszik.
Techno

Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot

Nem ez a világ első, pusztán gondolatokkal létrehozott közösségi média bejegyzése, de az első, amit Elon Musk cégének, a Neuralinknek eszközével alkottak meg.
Techno

Már egy kurzort is tud mozgatni a gondolataival az első Neuralinkkel ellátott ember

Elon Musk cége januárban ültette be az első páciensbe az implantátumot, ami kétirányú kommunikációt tesz lehetővé az emberi agy és a számítógép között.
Techno

Először ültetett be chipet egy ember agyába Elon Musk cége, a Neuralink

Hasonló beavatkozást először húsz éve végeztek, de Elon Musk vállalkozása így is komoly előrelépést hozhat a terület fejlődésében.
Techno

Komplett mondatokat is képes kiolvasni az emberek agyából a gondolatolvasó sapka

A Sydney-i Műszaki Egyetem fejlesztése nem csak a beszédképtelen emberek életébe hozhat nagy változást, de a gépekkel való kommunikáció terén is forradalmi áttörést hozhat.
Techno

Elon Musk vállalata megkapta az engedélyt, hogy chipeket ültessen az emberek agyába

A Neuralink reményei szerint az általuk fejlesztett agy-számítógép interfész segít majd a lebénult embereknek abban, hogy a gondolataikkal irányíthassák a számítógépet.
Ember

Csaknem két évtized után, egy avatár segítségével szólalt meg újra egy lebénult nő

Az agy-számítógép interfészek már eddig is számtalan "orvosi csodát" eredményeztek, és bár az ilyen eszközök egyelőre csak a klinikai kísérletek fázisában tartanak, a technológia fejlődésének köszönhetően már ma is szinte naponta születnek olyan áttörések, amik a maguk kategóriájában egyedülállóak. A legújabb mérföldkő a Kaliforniai Egyetem kutatóihoz köthető, akik egy 18 éve beszédképtelen nőnek adták vissza a hangját egy avatár segítségével.
Ember

Így szól a világ egyik leghíresebb száma közvetlenül a zenét hallgató ember agyából kiolvasva

A Kaliforniai Egyetem kutatói agy-számítógép implantátummal ellátott betegeket kértek meg arra, hogy hallgassák meg az Another Brick in the Wall egy részletét, majd az eközben rögzített adatokat visszaalakították hangfájllá.
Techno

Az ENSZ szerint nem várt következményei lehetnek az idegrendszerrel közvetlenül összekapcsolt számítógépeknek

Az UNESCO konferenciát tartott a témáról, ugyanis féltik az emberi jogokat.
Techno

Ismét képes önállóan járni egy tizenkét éve lebénult ember, akinek implantátumokat ültettek az agyába

A svájci kutatók egy agy-számítógép interfész segítségével "megkerülték" a sérült részt, így Gert-Jan Oskam ma már újra tudja használni a lábait.
Techno

Kiderült, hogy miért nem kapott engedélyt az emberi tesztekre a Neuralink

Elon Musk december elején azt mondta, hogy fél éven belül megkezdhetik az embereken végzett kísérleteket, de mint a Reuters kiderítette, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóságnak súlyos aggályai vannak a koponyába ültethető eszközzel kapcsolatban.
Techno

Elsőként tesztelték embereken az egyik legfejlettebb agy-számítógép interfészt

A digitális eszközök gondolati úton való irányítása megvalósítható a vizsgálatok szerint és az implantátum nem okoz egészségügyi problémákat.
Techno

Génterápiát és ledes technológiát kombinál az eszköz, mely visszaadná a vakok látását

A Science Eye mögött az a Max Hodak áll, aki Elon Musk Neuralinkjének volt a társalapítója, de az útja mostanra elvált a közismert milliárdosétól. A Science Eye viszont ennél is több – az első lépéseket jelenti a jövő egyik legfontosabb technológiájának az irányába.
Techno

A világ leggazdagabb emberei támogatják az agy-számítógép interfészek fejlesztését

A Synchron korábban már bizonyította, hogy a mozgáskorlátozottak számára kifejlesztett, agyba ültethető implantátumuk a gyakorlatban is működik, ezzel pedig Bill Gates és Jeff Bezos bizalmát is sikerült elnyerniük.
Tudás

Kísérleti állatok halála miatt dőlhet dugába Elon Musk nagy álma

Az orvostudomány fejlődésének ma még elkerülhetetlen részét képezik az állatokon végzett kísérletek, ám a gyanú szerint a Neuralinknél a túlzott sietség a szükségesnél sokkal több kísérleti állat pusztulásához vezetett.
Techno

A Neuralink megmutatta, hogyan ír egy majom a gondolatai segítségével

A Neuralink a magyar idő szerint szerda hajnalban tartott Show and tell nevű eseményen mutatta meg, mennyit haladtak másfél év alatt az emberi agyat a számítógépekkel összekötő agyi implantátum fejlesztésével, amit hamarosan embereken is elkezdenek tesztelni.
Techno

Az agyunkba juttatott nanorobotokkal egyszer talán a teljes tudatunkat lementhetjük és átélhetjük mások érzéseit

De előtte még gyógyíthatóvá tehetünk velük olyan súlyos betegségeket, mint az Alzheimer- és a Parkinson-kór vagy akár a poszttraumás stressz szindróma - mondja Nuno Martins, az UC Berkeley kutatója, akivel a Brain Bar konferencián beszélgettünk az agy-számítógép interfészek jövőjéről.
Ember

Minden eddiginél precízebb önkifejezést tesz lehetővé egy új agy-számítógép interfész technológia

A Kaliforniai Egyetem kutatóinak sikerült elérniük, hogy egy beteg képes legyen több mint ezer szót kifejezni anélkül, hogy azokat ki tudná ejteni.
Ember

Először tud teljesen "bezárt" beteg kommunikálni a környezetével egy agy-számítógép interfész segítségével

A bezártságszindrómás apuka rajzfilmekről, kisautókról üzen a kisfiának, de sört is kért már az ápolóitól.
Techno

Veszélybe kerülhet Elon Musk Neuralinkje, miután egy jogvédő szervezet azzal vádolta meg őket, hogy kínozzák a kísérleti állatokat

A szervezet szóvivője szerint Elon Musk cége „kínozta és megölte az állatokat”, miközben a gondolatokat olvasó és az agyba információkat továbbító készülékkel kísérleteztek, a Neuralink szerint viszont ez egyáltalán nem igaz, és mindent a hatályos törvényeknek megfelelően csináltak.
Techno

Megszületett a világ legelső, pusztán gondolattal írt tweetje

Egy 62 éves ausztrál férfi az agyába ültetett elektróda segítségével írta meg a világ első, gondolattal létrehozott közösségi média bejegyzését.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.