Garázs

Újabb autót mutatott be a Sony, és ezúttal már komolyan is gondolják

A két éve bemutatott Vision-S után a japán vállalat idén egy SUV prototípussal bővítette a palettát, emellett azt is bejelentették, hogy néhány hónapon belül létrehozzák a saját villanyautórészlegüket.
Garázs

Csaknem az eddig eladott autóinak a negyedét kénytelen visszahívni a Tesla

Elon Musk vállalata 350 ezer Tesla Model 3-at és további 120 ezer Model S-t hív vissza két, egymástól független biztonsági hiba miatt.
Garázs

A Huawei bemutatta az autót, amivel a Tesla babérjaira törnek

Bár a csütörtökön bemutatott Aito M5-öt hivatalosan a Seres gyártja, az autó tervezésében a Huaweinek is nagyon komoly szerepe volt.
Garázs

Hatalmas lendülettel robbant be a piacra a legújabb amerikai villanyautógyártó

A Rivian eddig alig néhány száz autót szállított le, de a piaci kapitalizációjuk alapján máris a világ ötödik legnagyobb autógyártójának számítanak.
Garázs

Nagy dobásra készül az Apple az autópiacon

Sok pletykát és szinte mindennek az ellenkezőjét is lehetett már hallani az Apple rejtélyes projektjével, a Titannal kapcsolatban, most viszont elég kézzelfogható információk érkeztek a készülő autóról.
Garázs

Több mint egy évtized után új autót mutatott be a Fisker

A szerdán bemutatott Fisker Ocean a Karmától eltérően már tisztán elektromos hajtású, a napelemes tetővel pedig évente akár több mint háromezer kilométert is megtehetünk vele töltés nélkül.
Garázs

Így fog kinézni az Apple autója, ha hihetünk a szabadalmaiknak

Sokat hallottunk a lehet, hogy soha meg nem valósuló projektről, most végre láthatunk is valamit.
Garázs

A Tesla a Golfot és a Cliót lenyomta, a hatóságokat még nem

Európában a Model 3 lett a legnépszerűbb új autó, miközben Muskékat piszkálja az amerikai Közlekedésbiztonsági Bizottság a béta programjuk miatt.
Garázs

Van egy európai ország, ahol lehet, hogy jövőre már egyáltalán nem adnak el új benzines autót

Norvégia eredetileg 2025-re tűzte ki a tisztán belsőégésű motoros autók kivezetését, de elképzelhető, hogy a piac még erre a meglehetősen optimista tervre is jelentősen rálicitál.
Garázs

Újabb elektromos luxusautót mutatott be a Mercedes, itt az EQE

Az elektromos E-osztályos Merci kívül-belül megszólalásig hasonlít az EQS-re, viszont jelentősen megfizethetőbb ára miatt sokkal több ember számára lesz elérhető.
Garázs

Az orosz kormány meghirdette az autózás villamosításának stratégiáját

Útdíj-mentességgel, a gyártóknak és a vevőknek nyújtott támogatásokkal indul az orosz villanyautó-program.
Garázs

Európa legsikeresebb elektromos autója a Tesla Model 3 volt az első félévben

Az amerikai villanyautóból kétszer annyi fogyott el júliusig, mint a második helyezett VW ID.3-ból.
Garázs

A trend világos: visszaszorulóban Európában a fosszilis energiát használó autók piaci részesedése

Az Európai Autógyártók Szövetsége adatai alapján nagyot szűkült a piac a hagyományos, kizárólag belső égésű motort használó járművek szempontjából. Kitérünk a talán meglepő hazai helyzetre is.
Garázs

Akár 2,5 millió forintot is spórolhat, aki most vásárolna magának elektromos autót

A hétfő reggel nyolc órától elérhető pályázat keretében legfeljebb 17 millió forintos, tisztán elektromos hajtású, új autók vásárlásához igényelhető állami támogatás.
Garázs

Hat év múlva az elektromos autók már olcsóbbak lehetnek, mint a benzinesek

Egy új elektromos autó ma még csaknem kétszer annyiba kerül, mint egy hasonló tudású belső égésű motoros autó, a Bloomberg NEF piacelemző számításai szerint viszont ez a következő években radikálisan változni fog, 2030-ban pedig már olcsóbban vehetünk majd villanyautót, mint amennyiért ma egy benzinmotoros kocsit kapnánk.
Garázs

Érkezik a Mercedes válasza a Tesla Model S-re, és néhányan már bele is ülhettek

Bár hivatalosan csak csütörtökön mutatják be, néhány újságíró már beülhetett a Mercedes új elektromos luxusautójába, ami az S-osztály eleganciáját hozza el a villanyautók közé.
Garázs

Egy kis kínai villanyautó beelőzte a Tesla Model 3-at eladásokban

A Hong Guang Mini EV sikerében nagy szerepet játszott, hogy mindössze 1,3 millió forintba kerül.
Garázs

A Tesla is elismeri, hogy a "teljes önvezetés" nevű funkció valójában csak kettes szintű önvezetést takar

A "Teljes Önvezetés" nem annyira teljes, mint ahogy a neve sugallja.
Garázs

A webshopos autóértékesítés nem is olyan egyszerű, néhol törvényeket kell megváltoztatni hozzá

Az elektromos mobilitás egyik velejárója az online autóértékesítés, ami alapjaiban forgatja fel a piacot.
Techno

Már idén saját autót mutathat be a Huawei a Reuters értesülései szerint

A cég szóvivője cáfolta az erről szóló pletykákat, de a Reuters több névtelen forrásra hivatkozva úgy tudja, hogy az Apple mellett a Huawei is beszállna a villanyautó-bizniszbe.
Garázs

Napelemes tetőt kapott a Hyundai új elektromos autója

A Hyundai kedden mutatta be az új elektromos crossoverét, az Ioniq 5-öt, ami nemcsak szupergyorsan tölthető, de akár más elektromos autókat is feltölthetünk vele.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.