Tudás

Sok volt a szúnyog, ezért erőművet építettek a bulinegyedben - ilyen ma a Kelenföldi Erőmű közel 100 éves kapcsolóháza

A több mint száz éves Kelenföldi Erőmű art déco stílusban épült kapcsolóházában jártunk, amely egykor az egész főváros áramellátását biztosította.
Techno

A fotelünkben ülve repülhetjük körbe a legnagyobb budapesti nevezetességeket

Az új nézetet a neurális sugárzási mezőknek (NeRF) nevezett, Google által fejlesztett mesterséges intelligencia-rendszernek köszönhetjük, amely az egyik legfejlettebb technológia, ami többmilliárdnyi fotót képes egyesíteni.
Tudás

Miért támadnak a varjak az emberekre Budapesten, mi a madarak agresszív viselkedésének valódi oka?

A szakértő szerint a madarak agresszív viselkedésének hátterében fiókáik védelmezése áll, de a helyzet kialakulásához nagyban hozzájárult az emberi tevékenység is.
Garázs

A legviccesebb és a legérdekesebb dolog, amit a budapesti e-Mobility Show-n láttunk illetve hallottunk

Az elektromos mobilitás témája köré szervezett budapesti e-Mobility Show-n a töltés, az energiamenedzsment eszközei is csaknem annyira érdekesek, mint maguk a járművek.
Garázs

Miért jár a pápa egy olasz kisautóval, és lesz-e valaha elektromos pápamobil?

A Ferenc pápa által használt Fiat 500X az egyházfő szerénységre és egyszerűségre való törekvését jelképezi. Lehetséges, hogy az olasz kisautónak az amerikai Fisker Ocean lesz az utódja.
Tudás

Számítógépes animáción kel életre az ötszáz évvel ezelőtti, török-kori Budapest

Így festett a főváros a félhold uralmának az időszakában.
Techno

Minden eddiginél élethűbben nézhetjük meg Budapest és a világ nevezetességeit a Google Maps új funkciójával

A már Magyarországon is elérhető "immerzív látvány" háromdimenziós makettjei a Google Earthnél is sokkal látványosabban mutatják be a városok leghíresebb épületeit, többek között a budapesti Parlamentet és a Lánchidat is.
Bolygó

Rekordmennyiségű energiát termelt szemétből a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű

A létesítmény valamennyi paraméterében, emissziós értékeiben megfelel a hazai, és az Európai Uniós környezetvédelmi előírásoknak is, köszönhetően a kommunális hulladék, közel 1000 fokos égetése közben alkalmazott ötlépcsős füstgáz-tisztítási eljárásnak.
Űr

Böngészős játék, amelyben aszteroidákat ejthetünk a városunkra, és precízen kiszámolja a pusztítás mértékét

Tegyük fel a mindenkit foglalkoztató kérdést: hányan válnának köddé, ha Budapestre becsapódna egy tömör arany, 1,5 km-es aszteroida?
Tudás

Az alternatív Budapest retrofuturisztikus tervei között belvárosi autópálya is szerepelt

Víziók és disztópiák alternatív Budapestje kelt életre Kőbányán az Északi Járműjavítóban.
Garázs

Soha nem kerékpároztak annyian májusban Budapesten, mint idén

A Bem rakparton található mérőpont előtt naponta átlagosan több mint ötezeren haladtak el biciklivel vagy más mikromobilitási eszközzel.
Garázs

Föld alatti állomások és a Városligetig nyúló park: bemutatták az új Nyugati pályaudvar terveit

A nagyszabású, több mint egy évtized alatt megvalósuló projekt keretében elbontják a pályaudvar melletti autós felüljárót is, a Westend előtt pedig egy autómentes teret alakítanak ki a buszmegállók és parkoló helyén.
Techno

Látványos videojátékban járhatjuk be a negyvenes évek Budapestjét

A Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói által fejlesztett, stressz és erőszakmentes játékban úgy járhatjuk be a fővárost, ahogy évtizedek óta senki sem.
Tudás

Valósággal megelevenedik az MI-nek hála az 1945 ostroma utáni Budapest

Egy réges-régi tél, amikor a hidakat a Dunába robbantották, és sosem látott szenvedés várt a magyar fővárosra.
Garázs

Csak a kijelölt helyeken lehet majd otthagyni a bérrollereket Budapesten

Megszavazta a főváros a megosztott rollerek és biciklik parkolásával kapcsolatos új szabályokat.
Garázs

Hűtő, bútor, óriástévé: már ezeket is haza lehet vinni Budapesten a GreenGóval

GreenGo CarGo néven nagy rakterű elektromos furgonok kölcsönzésével bővítette szolgáltatáskörét a fővárosi autómegosztó.
Tudás

Vasúti alagút épül a Duna alatt és új híd a folyón - radikálisan átalakul Budapest közlekedése

A konkrét tervek még formálódnak, de a munka a háttérben már megkezdődött a főváros közlekedésének jelentős átalakítása érdekében.
Garázs

Kiderült, hogy mi volt az oka a rakparton összegyűlt rengeteg rollernek

A Lime elektromos bérrollerei egyszerűen leállítják magukat, amikor átlépik a kerület határát, de a Budavári Önkormányzatnál már megtalálták a megoldást a helyzetre.
Techno

Így módosulna az e-rollerek KRESZ-szabályozása

Végre szabályoznák ezeket az egyre gyakrabban használt járműveket is.
Garázs

Rollerhorror a budai rakparton

A Szabadság híd és Erzsébet híd közötti Raoul Wallenberg rakparton több mint hatvan Lime roller sorakozott kedd délután, így nagyjából egy embernyi hely maradt a közlekedésre a gyalogosok és biciklisták által is használt, forgalmas járdaszakaszon.
Tudás

Ezt kell tudni a tizennégy éven aluliak ingyenes közösségi közlekedéséről

A mai naptól a 14 éven kor alattiak ingyen utazhatnak a fővárosi tömegközlekedés járatain: mit kell felmutatni az ellenőrnek, a rendelkezés mely járatokra vonatkozik, és mi lesz a már megvásárolt bérletekkel? Elmondjuk.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.