Techno

Minden orosz érdekeltségétől megválhat Oroszország legnagyobb technológiai vállalata

Az "orosz Google-nek" is nevezett Yandexnek hivatalosan már 2007 óta Hollandiában van a székhelye, a Reuters értesülései szerint pedig hamarosan minden oroszországi érdekeltségüktől megválnak.
Techno

Hosszas huzavona után nyélbe ütötték a világ legnagyobb videojáték-üzletét

A Microsoft hatvankilencmilliárd dollárért felvásárolta az Activison Blizzardot.
Tudás

A Parkinson-kór gyógyításától a hiperszonikus hajtóművekig - bemutatkoztak az ELTE innovatív kutatásai

Az ország legnagyobb egyetemén hosszú évek óta dolgoznak azon, hogy a kutatóik által kifejlesztett új technológiák és eljárások ne csak tudományos körökben arassanak elismerést, de a piacon is megtalálják a jól megérdemelt helyüket. Az ELTE Innovációs Központja által szervezett rendezvény résztvevői ezek közül ismerhettek meg jónéhány innovatív megoldást, amelyek jelentős részét már ma is hasznosítják, például a kémiailag szennyezett területek tisztítására vagy trombózisellenes gyógyszerek fejlesztésében.
Tudás

Vége a vadnyugatnak: elfogadták az EU jogi kereteit a kriptopénzekkel kapcsolatban

A szabályozás az Unió szándékai szerint növeli az átláthatóságot és védi a befektetőket.
Techno

Elon Musk kinevezte a Twitter új vezetőjét, és egyúttal felfedte a szándékait a platformmal kapcsolatban

Linda Yaccarino nem csak a hirdetési pénzekért fog felelni.
Techno

A világ legnagyobb videojáték-üzlete bukhat meg a brit hatóságok miatt

Huszonhárombillió, azaz huszonháromezer milliárd forintot adott volna a Microsoft az Activision Blizzardért, ám az Egyesült Királyság versenyügyi hatósága elkaszálta a felvásárlást.
Techno

Az NFT-kkel együtt a virtuális ingatlanpiac is bedőlt

A Decentralandben másfél évvel ezelőtt még közel 2,5 millió dollárért cseréltek gazdát a virtuális földterületek, mára viszont heti 50 ezer dollárra esett vissza a kereskedés volumene.
Techno

Egyre nyomasztóbb az Apple előnye a legnépszerűbb telefonok között

2022-ben minden eddiginél nagyobb volt a különbség az Apple és a többi gyártó között a legnagyobb darabszámban értékesített telefonok tekintetében, de egy kicsit azért a Samsungnak is van oka ünnepelni.
Techno

Tíz évvel vetheti vissza az innovációt a tech vállalatok kedvenc bankjának a csődje

A Silicon Valley Bank ügyfele volt a tőzsdéig jutó tech cégek közel fele.
Techno

Tulajdonos után nevet is vált a magyarországi Vodafone

Egyesek már tudni vélik, hogy mi lesz az új neve a 4ig és a magyar állam által nemrég felvásárolt telekommunikációs cégnek.
Techno

Elon Musk annyi pénzt veszített egy év alatt, hogy azzal bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe

A Tesla és a SpaceX tulajdonosa 2021 végén 320 milliardos vagyonával még minden idők leggazdagabb emberének számított, azóta viszont nagyot fordult vele a világ.
Techno

A zeneipart forradalmasítaná egy új magyar NFT

A Musiverse célja, hogy a Web3 megoldások alkalmazásával egy fenntarthatóbb, demokratikusabb zeneipari ökoszisztémát hozzanak létre, aminek első lépéseként egy 500 darabos NFT-kollekciót bocsátanak ki.
Techno

Kiderült, hova tűnt az Alibaba egykori teljhatalmú vezére

Az egykor Kína leggazdagabb emberének számító Jack Máról nem sokat lehetett hallani, amióta két évvel ezelőtt nyíltan kritizálta a kínai hatóságokat.
Techno

Sötét felhők gyülekeznek a hangasszisztensek felett

Az Amazon és a Google az elmúlt években komoly csatát vívtak azért, hogy ki uralja az okoshangszórók piacát, de könnyen lehet, hogy végül mindketten vesztesen kerülnek ki a küzdelemből.
Garázs

Magyar céggel fejleszti az önvezető autóit a világ egyik legnagyobb autógyártója

A többek között a Ford, a Peugeot és az Alfa Romeo nevével fémjelzett Stellantis felvásárolja az AImotive-ot.
Techno

Újabb áldozatot szedett a kriptotél, csődöt jelentett a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje

Az FTX többségi tulajdonosának 26 milliárdos vagyona szinte egyik percről a másikra nullázódott le.
Techno

Az egyik legnépszerűbb videómegosztót is feltámasztaná Elon Musk, hogy valahogy pénzt csináljon a Twitterből

Miután egy héttel ezelőtt átvette a Twittert, Elon Musk hatalmas lendülettel látott neki, hogy nyereségessé tegye a közösségi oldalt: az ötletek között felmerült a fizetős üzenetek és videók bevezetése is, és az sem tűnik kizártnak, hogy az öt évvel ezelőtt megszüntetett Vine is feltámad a hamvaiból.
Techno

Óriásit estek a Facebook részvényei, a piac nem igazán hisz Zuckerberg teljesítményében és víziójában

Negyedével csökkent a részvényeik értéke egyetlen nap alatt.
Bolygó

Novembertől kezdve sokkal kevésbé éri meg napelemet telepíteni a magyar háztartásoknak

A csütörtökön életbe lépő kormányrendelet az új napelemes rendszereknél megtiltja a hálózatba való visszatáplálást, így az eddigi 7-8 éves megtérülési idő akár 20 évre is növekedhet.
Garázs

Európában egyedülálló intermodális vasúti terminál épült Fényeslitkén

A szlovák és az ukrán határ mellett felépített East-West Gate a kontinens legnagyobb szárazföldi intermodális vasúti terminálja, amely évente akár egymillió konténert is képes kezelni.
Techno

Gyakorlatilag összeomlott az NFT-piac

Kilencvenhét százalékkal kisebb értékben kereskednek a digitális műtárgyakkal, gyűjthető virtuális ereklyékkel, mint az év elején.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.