Techno

Elon Musk vállalata megkapta az engedélyt, hogy chipeket ültessen az emberek agyába

A Neuralink reményei szerint az általuk fejlesztett agy-számítógép interfész segít majd a lebénult embereknek abban, hogy a gondolataikkal irányíthassák a számítógépet.
Techno

Az ENSZ szerint nem várt következményei lehetnek az idegrendszerrel közvetlenül összekapcsolt számítógépeknek

Az UNESCO konferenciát tartott a témáról, ugyanis féltik az emberi jogokat.
Ember

Indulhatnak az emberkísérletek az agyba ültethető chippel

Indulhat a klinikai kutatás Elon Musk cégének agyi implantátumával, amellyel egy sereg betegséget, köztük a vakságot és mozgásszervi problémákat gyógyítanának.
Techno

Kiderült, hogy miért nem kapott engedélyt az emberi tesztekre a Neuralink

Elon Musk december elején azt mondta, hogy fél éven belül megkezdhetik az embereken végzett kísérleteket, de mint a Reuters kiderítette, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóságnak súlyos aggályai vannak a koponyába ültethető eszközzel kapcsolatban.
Techno

Génterápiát és ledes technológiát kombinál az eszköz, mely visszaadná a vakok látását

A Science Eye mögött az a Max Hodak áll, aki Elon Musk Neuralinkjének volt a társalapítója, de az útja mostanra elvált a közismert milliárdosétól. A Science Eye viszont ennél is több – az első lépéseket jelenti a jövő egyik legfontosabb technológiájának az irányába.
Tudás

Kísérleti állatok halála miatt dőlhet dugába Elon Musk nagy álma

Az orvostudomány fejlődésének ma még elkerülhetetlen részét képezik az állatokon végzett kísérletek, ám a gyanú szerint a Neuralinknél a túlzott sietség a szükségesnél sokkal több kísérleti állat pusztulásához vezetett.
Techno

A Neuralink megmutatta, hogyan ír egy majom a gondolatai segítségével

A Neuralink a magyar idő szerint szerda hajnalban tartott Show and tell nevű eseményen mutatta meg, mennyit haladtak másfél év alatt az emberi agyat a számítógépekkel összekötő agyi implantátum fejlesztésével, amit hamarosan embereken is elkezdenek tesztelni.
Techno

Az agyunkba juttatott nanorobotokkal egyszer talán a teljes tudatunkat lementhetjük és átélhetjük mások érzéseit

De előtte még gyógyíthatóvá tehetünk velük olyan súlyos betegségeket, mint az Alzheimer- és a Parkinson-kór vagy akár a poszttraumás stressz szindróma - mondja Nuno Martins, az UC Berkeley kutatója, akivel a Brain Bar konferencián beszélgettünk az agy-számítógép interfészek jövőjéről.
Techno

Veszélybe kerülhet Elon Musk Neuralinkje, miután egy jogvédő szervezet azzal vádolta meg őket, hogy kínozzák a kísérleti állatokat

A szervezet szóvivője szerint Elon Musk cége „kínozta és megölte az állatokat”, miközben a gondolatokat olvasó és az agyba információkat továbbító készülékkel kísérleteztek, a Neuralink szerint viszont ez egyáltalán nem igaz, és mindent a hatályos törvényeknek megfelelően csináltak.
Techno

Kihívta egy Pong meccsre a Neuralink implantátumával ellátott majmot egy mozgássérült férfi

Nathan Copeland egyike annak a maréknyi embernek, aki a Utah array nevű agyi implantátummal éli életét és most kihívta egy videojáték versenyre a nemrégen bemutatott, Neuralinkkel felszerelt majmot.
Techno

A Neuralink közzétette a videót, amelyben egy majom a gondolataival irányít egy videojátékot

Úgy tűnik, Elon Musk nem túlzott, amikor azt állította, hogy van egy majmuk, ami a gondolataival pongozik.
Tudás

Készül a gondolatolvasó sapka, vajon készen állunk rá?

A telepátia ígérete beláthatatlan távlatokat jelenthet a kommunikációban, és talán mindenben ami csak körülvesz bennünket. Számos közhelyes utópia és disztópia melegágya, és nem árt rá felkészülnünk, mert  lassan de biztosan létrejön a megvalósításához szükséges technológia.
Techno

Elon Musk azt állítja, hogy a Neuralinket már egy majmon is tesztelték, ami képes videojátékokat irányítani a gondolatai segítségével

A Neuralink alapítója a mostanában egyre népszerűbb Clubhouse közösségi oldalon adott hosszabb interjút, amelyben kitért arra is, hogyan állnak az agy-számítógép interfész fejlesztésével.
Techno

A gondolataikkal kezelhetik a számítógépet a mozgásképtelen emberek egy új agyi implantátum segítségével

A Stentrode-ot eddig két embernél ültették be, akik olyan összetett feladatokat is képesek voltak végrehajtani a segítségével, mint az internetes vásárlás vagy a banki ügyeik online intézése.
Ember

Ausztrál kutatók olyan eszközt fejlesztettek, amely visszaadhatja az emberek látását

A Melbourne-i Monash Egyetem kutatói csaknem egy évtizede dolgoznak az eszközön, amelyet hamarosan embereken is elkezdenek tesztelni.
Techno

Bemutatták a Neuralink működő prototípusát, amivel az agyunkat köthetjük majd rá a számítógépekre

A Neuralinkkel a jövőben kezelhetővé válhatnak a neurológiai betegségek, új lehetőségeket nyithat a mozgáskorlátozottak számára, hosszú távon pedig akár azt is lehetővé teheti, hogy az emberek a gondolataikkal kommunikáljanak egymással. A mai bemutató viszont még csak az első lépés volt egy nagyon hosszú úton.
Techno

Elon Musk pénteken mutatja be a prototípusát annak a gépnek, amivel az emberi agy összeköthető a számítógépekkel

Musk korábbi kijelentése szerint a Neuralinkkel az is lehetségessé válik, hogy közvetlenül az agyunkba streameljük a zenéket, de egyelőre nem tudni, hogy ezekből a funkciókból pénteken mennyit fogunk látni.
Ember

Felfedeztek egy anyagot, amivel az emberi agy összeköthető a gépekkel

A Pedot nevű konjugált polimert eddig antisztatikus védőrétegként használták, de most kiderült, hogy akár implantátumok beültetésében vagy az energiatárolásban is fontos szerepe lehet.
Űr

A neurális hálózat a földi életre veszélyes aszteroidákat azonosított

A Leideni Egyetem három csillagásza bebizonyította, hogy néhány olyan aszteroida, amit eddig veszélytelennek tartottak, eltalálhatja a Földet. A számításaikban egy mesterséges neurális hálózat segítette őket.
Techno

Elon Musk szerint már idén kész lehet a Neuralink, amivel ráköthetjük az agyunkat a gépekre

Elon Musk vasárnap osztotta meg a hírt a Twitteren: már idén kipróbálhatják az agyba ültethető chipet az első pácienseken. Nyárra ígérik a részletek prezentálását.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.