Techno

New York városa is betiltotta a TikTokot

New York kiberfenyegetésekkel foglalkozó hivatala egy biztonsági felülvizsgálatot követően tiltotta meg az alkalmazás használatát a város tulajdonában lévő eszközökön.
Techno

Így segített Bergh, a robotkutya a New York-i parkolóház összeomlásakor

A robotkutyának a hőkamerán kívül van egy beépített audiokészüléke is, amellyel meghallhatja például a sérültek segélykiáltásait.
Garázs

A csendesen repülő Midnight szállítja az utasokat 2025-től

Leleplezték az eVTOL-t, ami New Yorkban teljesít majd légitaxi szolgálatot.
Techno

A felhőkarcolók legvékonyabbika épült meg New Yorkban

A New York-i Steinway Tower 435 méter magasságával csak a város harmadik legmagasabb épülete, de az arányait tekintve ez a ceruzatorony a legvékonyabb mind közül.
Techno

New Yorkban már utcai automatából is lehet NFT-ket venni

130 ezer forintért kapsz egy QR-kódot, amit beolvasva megkapod a nem helyettesíthető tokent.
Bolygó

Ki fogják tiltani a gázzal működő eszközöket az új épületekből New Yorkban

A jövőbeni New York-i épületekben nem működhetnek majd se gázüzemű kályhák, se fűtőtestek, de vízkazánok sem.
Tudás

Húsz éve történt a World Trade Center elleni terrortámadás, az újabb tornyok építése azóta is zajlik

2001 szeptember 11-e után néhány nappal a romokra rálátást nyújtó kamerákat szereltek fel a helyszínen, hogy közvetítsék a mentési munkálatokat az áldozatok családjainak. A kamerák végül húsz éven át folyamatosan rögzítették az eseményeket, most megtekinthetjük, hogyan épült újra a környék.
Ember

Halálba vezettek a lépcsők a New York-i látványosságon, ezért lehet, hogy örökre bezárják

2019-ben nyílt meg, de már a negyedik ember vetette le magát a mélybe arról a lépcsősorokból álló építményről, amelynek a tervezője szerint nem volt határozott funkciója: az emberek döntötték el, hogy mire használják.
Garázs

A legújabb New York-i taxi: kék és elektromos

A Revel nevű elektromos mobilitási szolgáltató arra készül, hogy kék Tesla taxikkal változtassa meg New York utcaképét.
Techno

Tokió lett a világ leginnovatívabb városa, Budapest is az ötszázas listán

A győzelmet főképp a technológia intenzív alkalmazásnak, a digitális képességeknek és a járvány ideje alatt mutatott teljesítménynek köszönhetik. A globális 100-as lista számos további érdekességet is tartogatott.
Tudás

Egy 1911-es hőhullám egy hét alatt kétszáz emberéletet követelt

Sokan hőgutát kaptak, de még többen szó szerint beleőrültek a forróságba: a manhattani Pike Streetnél például egy fiatalember ugrott le a mólóról a vízbe, miután sehol sem tudta lehűteni testét, miközben ezt kiáltotta: „Nem bírom ezt tovább!” Eközben Harlemben egy munkás megpróbálta magát a vonat elé vetni, őt kényszerzubbonyban vitte el a rendőrség.
Garázs

Két nap múlva Formula-E világbajnokság lesz New York-ban

A Július 10-én és 11-én 2021 ABB New York City E-Prix néven megrendezett versenyen tisztán elektromos hajtású versenyautók száguldanak majd a megapolisz utcáin.
Techno

Brooklynban ötszázhetvenhét megfigyelő kamera jut kevesebb mint két négyzetkilométerre

Az Amnesty International jelentése szerint a legtöbb kamerát oda telepítették, ahol a nem fehér személyek aránya meghaladja a fehérekét. A rendőrség mossa kezeit, a szervezet összesen tizenötezer-kétszáznyolcvan kamerát azonosított.
Techno

Élő felhőkarcoló génmódosított fából

Helyreállítani az egyensúlyt a digitalizált nagyvárosok és bolygónk erőforrásai között, a fenntartható építészet alkalmazásával: ezzel a céllal adta be pályázatát az az a nyolcfős mérnökcsapat, akik végül elvitték az évente megrendezett eVolo verseny fődíját.
Bolygó

New Yorkban éppen egy domboldal épül a Hudson-folyóba

A Little Island nem lesz akkora, mint a Central Park, de az biztos, hogy eléggé látványos lesz.
Tudás

A középkori dobozágyak reneszánsza

A dobozágy, francia nevén a lit clos, egy bútorba épített ágy, és 600 évvel ezelőtt ez a fekhely nagy népszerűségnek örvendett, manapság pedig nem várt reneszánszát éli, igaz, ma már nem csak ugyanazért viszik, mint annak idején.
Garázs

Jönnek az elektromos daruskocsik is

A New York-i áramellátást biztosító Con Edison energiaipari vállalat új elektromos daruskocsival rukkolt elő.
Bolygó

Bár a tehenek és juhok katasztrófát okozhatnak, a megoldás szerencsére már a tengerben úszkál

Egy új tengeri moszat-alapú takarmány-kiegészítő csökkentheti a légkörbe kerülő egyik legveszélyesebb üvegház hatású gáz, a metán mennyiségét.
Tudás

Moszkvában érkezik az igény szerinti mobilitás program

A kísérleti szolgáltatást a külvárosi területeken indítják majd el, ahol mikrobuszokat alkalmaznak a távoli lakónegyedekbe történő eljutás lehetőségeinek javítására.
Techno

Egy kis kálium lehet a kulcsa a sokkal hatékonyabb elektromos autó akkumulátoroknak

Káliumvegyületekből leginkább műtrágyát gyártanak, a kálium-karbonátot üveggyártásához használják, a kálium-hidroxidból mosószert és folyékony szappant készítenek, a kálium-kloridot gyógyszerekben és sóoldatokban használják fel. Az impozáns lista épp most bővült az elektromos jármű-akkumulátorokkal.
Bolygó

A Mandragóra lehet New York legújabb felhőkarcolója, egyben aktív légkörtisztító állomás

Az épület 730 méter magas, és egy ma még ritkán látott új, környezettudatos, zöld dimenziót képvisel New York városépítészetében. A párizsi Rescubika stúdió új épületterve hatalmas ökológiai és talán építészettörténeti lépés előre, egy élhetőbb és fenntarthatóbb jövő felé.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.