Garázs

Repülő autó prototípusának működését engedélyezték Kínában

Lassan, de közelít Kínában a repülő autók korának eljövetele, egy ilyen típusú jármű működtetését már engedélyezték, bár egyelőre behatárolt körülmények között.
Garázs

Közel ötven éve emelkedett magasba az első igazi repülő autó

Sokszor halljuk, hogy a repülő autókból soha nem lesz semmi, holott ezek a járművek olyannyira nem a távoli jövő hírnökei, hogy az újságok már 1973-ban arról cikkeztek, hogy a repülő autók hamarosan fenekestül forgatják majd fel a közlekedést. Hogy a technológia mégsem terjedt el, abban többek között egy szörnyű tragédia is szerepet játszott.
Garázs

A legújabb repülő autó még nem a sci-fik világából jött, de már közelít

Az X3 még elég távol áll a Szárnyas Fejvadász repülő járműveitől, de a gyártócég rohamléptekkel halad a megvalósítás irányába.
Garázs

Olyan repülő autót mutattak be, ami már tényleg a jövőbe repít

Számos más repülő autónak titulált prototípussal ellentétben az Alef Aeronautics a külső tekintében is ügyelt a valódi autóhoz hasonló forma kialakítására.
Garázs

Az első légi Forma-1-en olyan manőverrel győztek, amire a hagyományos versenyeken nincs lehetőség

Történelmi győzelmet aratott a "repülő versenyautó" az első légi Forma-1-en.
Garázs

A valódi repülő autó elődje megtette első nyilvános útját a levegőben

Az Xpeng AeroHT ötödik generációs X2 járműve a levegőbe emelkedett Dubajban, a hatodik generációs repülő autó már a vásárlókhoz is eljut és képes lesz a talajon való közlekedés és repülés közti váltásra.
Garázs

Egy újabb repülő autó kapott hivatalos engedélyt, hogy a levegőbe emelkedhessen

A Samson vasaló alakú, háromkerekű repülő autója, a Switchblade megkapta a Szövetségi Légügyi Hivataltól (FAA) a légialkalmassági engedélyt, és hamarosan megkezdődhet a sorozatgyártása is.
Garázs

Elhárult az utolsó akadály is a szlovák repülő autó útjából, hamarosan kezdődhet a sorozatgyártás

Az AirCar múlt szerdán kapta meg a légialkalmassági bizonyítványt a Szlovákiai Közlekedési Hatóságtól, a prototípust pedig nemsokára követheti a szériaváltozat is.
Garázs

Hidrogénhajtású, repülő versenyautót készül piacra dobni egy francia startup

A francia Maca Flight 2023-ra már sorozatgyártást ígér a mesterséges intelligenciával is felszerelt repülőeszközből.
Garázs

Felszállt a légitaxi, ami ugyanazt a technológiát használja, mint a balatoni kompok

Az osztrák CycloTech által kifejlesztett eVTOL úgy néz ki, mintha a hagyományos rotorok helyett kerekei lennének, és ugyanazt a technológiát használja, mint a balatoni kompok.
Garázs

A Renault repülő autója bemutatja, hogyan festhet a közlekedés egy utak nélküli világban

Az AIR4 eVTOL-t egyelőre nem közlekedésre szánják, de a modellt tervező cég szerint bepillantást nyújthat abba a jövőbe, ahol az utak már a levegőben vezetnek majd.
Garázs

Csészealj alakú személyi légi szállítóeszközzel is közlekedhetünk majd, nem csak repülő autókkal

Ha eléggé biztonságossá válnak és megkapják a szükséges engedélyeket a különös közlekedési eszközök, akkor a rakétahátizsák, a repülő motor és repülő autó mellett repülő csészealjszerű járművel is eljuthatunk A-ból B-be nem is olyan sokára.
Garázs

Kínából érkezhet az első valódi repülő autó

Az Xpeng Motors nem csak a Tesla babérjaira tör, de 2024-re már egy repülő autót is piacra dobna.
Tudás

Ezzel az akkumulátorral valóra válhatnak majd a repülő autók

Az elektromos repülő autó valójában két innováció egyben, és az eddigi akkumulátorok mellett maradhatna nyugodtan a fikció birodalmában. Azonban a frissen kifejlesztett gyorstölthető lítium-ion cellák használatával akár 80 kilométeres távolságot is megtehetne egy ilyen négykerekű.
Techno

Harmincöt percet repült, majd sikeresen landolt egy autó

Az AirCar a magyar határ közelében manőverezett, és még a BBC is beszámolt róla.
Garázs

Már jövőre elkészülhet a Cyclocar, az oroszok katonai személyszállító drónja

A hatszemélyes “repülő autó” nagyjából ugyanazokkal a képességekkel rendelkezik majd, mint a manapság egyre nagyobb számban felbukkanó légitaxik, de azért van néhány jelentős különbség a Volocopter vagy a Lilium megoldásához képest.
Garázs

Autó, helikopter és repülőgép egyben: az ASKA öt év múlva gyártásba is kerülhet

Az ASKA képes lesz autóként, repülőgépként és helikopterként is közlekedni.
Garázs

Repülőként már igen, autóként még nem használható a Terrafugia repülő autója

Az MIT diákjai által alapított Terrafugia immár 15 éve fejleszti a repülő autóját, amelynek fejlesztése a jelek szerint lassan célegyenesbe fordul.
Garázs

Egészen meggyőző videó készült a szlovák repülő autóról

Ma már nem sokan hisznek benne, hogy a repülő autók valaha is széles körben elterjednek, de az biztos, hogy ez nem az AirCar V5 miatt lesz így.
Garázs

Közúti engedélyt kapott egy repülő autó Európában

Attól, hogy nincs szükségünk utakra, közúti engedélyre még van. A repülési engedélyre viszont még várni kell. A Liberty azonban más utakon jár, mint a jelenlegi repülő autó trendek: nem túl környezetbarát, cserébe klasszikus értelemben vett (ha beszélhetünk ilyenről) repülőautó.
Garázs

Újabb személyi drón emelkedett a magasba emberrel a fedélzetén, ezúttal Japánban

Bár légitaxikból napról-napra egyre több van, az még mindig eseményszámba megy, ha egy ilyen jármű emberrel együtt emelkedik a magasba.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.