Garázs

Vadászgépek és mesterséges intelligencia vezérelte lopakodó drónok csapatai védhetik Dél-Koreát

Az új légvédelmi stratégia része a repülőgépek automatizálása, de az, hogy a gépek önállóan is tudjanak légi közelharcot vívni, nem egyszerű feladat.
Tudás

Így nézett ki működés közben a füstfüggöny, amivel az amerikaiak láthatatlanná tették a bombázóikat

Mai szemmel nézve a látvány egészen furcsának hat, pedig a füstfüggöny évtizedeken keresztül a katonai stratégia egyik meghatározó eleme volt.
Garázs

Nyitott turbóventilátoros hajtóművel csökkentik a repülőgépek üzemanyagfogyasztását

A GE36 kísérleti hajtómű nyomdokain haladva nyitott kialakítású turbóventilátoros sugárhajtóművet fejleszt a General Electric és Safran Aircraft Engines, amit az Airbus gépén tesztelnek majd.
Garázs

Így fog kinézni a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépe

Immár nyolc éve annak, hogy az amerikai Boom Supersonic alapítói a fejükbe vették, hogy a Concorde nyomdokain haladva megalkotják az újgenerációs szuperszonikus utasszállító repülőgépet, amelynek végleges dizájnjáról két nappal ezelőtt, a Farnborough-i Nemzetközi Légibemutatón rántották le a leplet.
Űr

Vitorlázó repülőgépek szállhatnak a Mars egén

A repülőgépek napokig is a levegőben maradhatnak egyhuzamban és olyan sziklás, kietlen helyeit látogathatják meg a vörös bolygónak, ahova eddig egy marsjáró sem jutott még el.
Techno

Turbógenerátoros hibrid technológiát fejlesztenek a Rolls-Royce magyar mérnökei

A repülőgépek számára a turbógenerátor az akkumulátorok menet közbeni töltését és így jóval nagyobb távolságok elérését biztosítja.
Garázs

Bejárta a világsajtót a magyar napelemes repülő terve

A budapesti Lasky Design által megálmodott Falcon Solar egyelőre csak terveken létezik, de így is nagy az érdeklődés iránta.
Garázs

Újra felszállt a világ legnagyobb repülője, készen áll a hiperszonikus eszközök tesztelésére

A repülő mögött álló vállalat majdnem csődbe ment, de egy tulajdonosváltás és a Pentagonnal kötött szerződés megmentette őket. A gép így ismét felszállhatott, és immár készen áll a hiperszonikus teszteszközök fogadására is.
Garázs

Szándékosan törhette össze a repülőjét, hogy népszerűbb legyen a YouTube-on

Trevor Jacob ex-olimpikon vissza kell, hogy adja a pilóta engedélyét.
Garázs

Annyi a Sakkmattnak, az orosz szuper lopakodónak?

Elképzelhető, hogy az ötödik generációs, agyonreklámozott lopakodó csak jól hangzó PR-anyag marad, de hasonlóan az Armata tankhoz, ténylegesen sosem fog megvalósulni. Mindehhez a jelenlegi háború is vastagon hozzájárulhat.
Garázs

Kínában lezuhant egy Boeing 737-800 százharminckét emberrel a fedélzeten

A gép egy erdős hegyoldalba zuhant az ország déli részén.
Garázs

Ritka betekintés a NATO kelet-európai légteret védő AWACS repülőjének a belsejébe

A BBC ritka lehetőséget kapott: felszállhattak egy NATO AWACS repülőbe egy misszió erejéig. Mit tud ez a gép, miért fontos most, és mit válaszolt a személyzet arra a kérdésre, hogy nem zavaró-e, hogy csak tétlenül szemlélik az eseményeket?
Tudás

Előfordult a valóságban, hogy egy utas vette át egy utasszállító repülőgép irányítását?

Katasztrófafilmek visszatérő motívuma, hogy a pilóták elájulnak/meghalnak, így egy utasnak kell átvennie a gép irányítását, aki aztán a földi irányítás utasításai alapján biztonságosan landol a reptéren. Na de történt-e ehhez hasonló dolog a valóságban?
Garázs

Kiemelték a Dél-kínai-tengerből az amerikai Haditengerészet csúcstechnológiás vadászgépét

A Lockheed F-35C Lightning II januárban süllyedt a tenger mélyére egy rosszul sikerült leszállást követően, a Haditengerészet vizsgálja, hogy mi lehetett a baleset oka.
Garázs

Mégsem élte túl a világ legnagyobb repülője az ukrajnai háborút

Az Antonov An–225 sorsáról sokáig csak találgathattunk, de most először láthatjuk felvételen, milyen állapotba került a világ legnagyobb tehergépe.
Tudás

Putyin szavait követően gyakorlatozott egyet az amerikai „Végítélet” repülőgép

Nebraska felett szúrták ki a nukleáris háború esetén légi főparancsnokságként szolgáló eszközt.
Garázs

Egykor szovjet űrrepülőket szállított, most az oroszok semmisítették meg a világ legnagyobb teherszállító gépét

Vasárnap bejárta világsajtót a hír, hogy a világ egyik legnagyobb repülőgépe, az Antonov An-225 megsemmisült, miután a hosztomeli repülőtér ostroma során bombatalálat érte a hangárt, amiben a gépet tárolták.
Techno

Ha a légierőn múlik, nem kérdés, hogyan végződne egy orosz-ukrán konfliktus

A két ország légierejét összehasonlítva a számok és a technika is egyértelműen az oroszok mellett szól, akik egy Ukrajna elleni támadás esetén akár napokon belül teljes kontrollt szerezhetnének az ország légtere felett, azonban az öregedő ukrán légvédelem még ilyen jelentős túlerőnek is komoly fejfájást okozhatna.
Garázs

Videón, ahogy januárban a tengerbe zuhant egy F–35-ös

A pilótát szerencsére sikerült kimenteni, de többen megsérültek, és elsüllyedt száztízmillió dollárnyi haditechnika – mozgóképen látható most a baleset.
Garázs

A világűr érintésével szállítaná az utasokat a Föld egyik pontjáról a másikra a kínai hiperszonikus repülő

A Space Transportation szerint ezzel a megoldással akár egy óra alatt el lehetne jutni New Yorkból Pekingbe, de hogy tényleg így lesz-e, arra még legalább 2030-ig kell várnunk, hogy kiderüljön.
Techno

Komoly fejfájást okoz az USA-nak, hogy az egyik F-35-ös vadászgépük leszállás közben beleesett a tengerbe

Ha nem halásszák ki, akkor Kína vagy Oroszország minden bizonnyal megteszi, amivel hozzájuthatnak a jelenlegi amerikai csúcstechnika titkaihoz.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.