Űr

A mesterséges intelligencia űrbeli alkalmazhatóságát fogja vizsgálni a legújabb magyar műhold

A C3S Kft. az önvezető technológiák fejlesztésében a világ élvonalába tartozó AIMotive-val együtt készítette el a VIREO névre keresztelt második műholdját, amely szombaton érte el a Föld körüli pályát.
Űr

A James Webb teleszkóp legújabb felvételén tisztán látszik, hogyan hajlik meg a téridő

Az úgynevezett gravitációs lencsehatás lehetővé teszi a kutatók számára, hogy egészen távoli objektumokat is tanulmányozhassanak, így többek között abban is nélkülözhetetlenül fontos, hogy megértsük, hogyan alakultak ki a csillagok az idők hajnalán.
Űr

Az űrséta, aminek majdnem tragédia lett a vége

Nem sokon múlt, hogy tíz évvel ezelőtt Luca Parmitano meg ne fulladjon egy űrséta közben.
Űr

Az Európai Űrügynökség is rámegy az űrben termelt napenergiára

A Föld körüli pályán keringő naperőművekkel egy ideje Kína és az USA is aktívan foglalkozik, a tervek szerint pedig hamarosan az Európai Űrügynökség is belekezd a saját projektjébe.
Űr

A magyar találmány, ami nélkül az emberiség biztos nem jut el a Marsra

2036 előtt erre amúgy sincs reális esély Zábori Balázs szerint, aki a Magyar Tudományos Akadémián szervezett előadáson beszélt többek között arról is, hogy miért nincs kizárva, hogy 2030-ig magyar űrhajós lépjen a Holdra és hogy miért tekinthetjük a Lunar Gatewayt inkább űrhajónak, mint űrállomásnak.
Űr

Ekkorák a Jupiter holdjai New Yorkhoz viszonyítva

A Jupiternek a négy Galilei-holdon kívül még további 76 kisebb holdja van, most pedig egy rendkívül jó minőségű animációnak köszönhetően azt is megnézhetjük, hogyan viszonyulnak méretben egymáshoz - és New Yorkhoz.
Űr

Két focipályányi területű űrbázist álmodtak a Holdra az Etele Plaza magyar tervezői

A Paulinyi & Partners a világ legrangosabb űrkonferenciáján mutatta be annak a modulárisan bővíthető szerkezetnek a terveit, amely egyszerre akár 150 embernek is otthont adhatna a Holdon.
Űr

A Hubble és a James Webb teleszkóp is megörökítette a pillanatot, ahogy a NASA szondája belecsapódik a Dimorphos kisbolygóba

Az aszteroida még az ütközést követő nyolcadik órában is jóval fényesebben világított, mint a DART becsapódása előtt, amelynek célja, hogy letérítse az eredeti pályájáról az égitestet.
Űr

Tízmilliárd forintból épül űripari központ Magyarországon

A Remred Space Technologies 2025-re felépülő központjában kisműholdak gyártását és összeszerelését fogják végezni. A cél, hogy európai szinten is kiemelkedő szereplővé váljanak.
Űr

A második MIR űrállomás rejtélyes története

Tudtad, hogy kettő volt? És hogy az egyik még mindig megvan?
Űr

Nagy mennyiségű szerves molekulát gyűjtött be a Marson a Perseverance

A kutatók azt remélik, hogy miután a mintákat visszahozzák a Földre, a kőzetekben az élet nyomaira is rábukkanhatnak.
Űr

Ez lesz az első konfliktus az űrben? – Ugyanazokat a landolási zónákat nézte ki az USA és Kína is

Egyelőre nem látni, miként oldódhat meg a dolog, mivel az ilyen kérdések tisztázására létrehozott civil platformot évek óta nem használta a két nagyhatalom.
Űr

A világ legnagyobb hatótávolságú radarrendszerét építi Kína

A China Fuyan nevű rendszer elsődleges célja a földközeli aszteroidák megfigyelése lesz, de a későbbiekben a kínai űrprogramban is szerepet kaphat.
Techno

Kínai kutatók olyan antennát építettek, ami képes fogadni az űrben termelt napenergiát

Kína már csaknem tíz éve foglalkozik komolyan azzal, hogyan lehetne hatékonyabban kihasználni a napenergia nyújtotta lehetőségeket a Föld körüli pályára telepített napelemfarmok segítségével, egy június 5-én kiadott közlemény alapján pedig úgy tűnik, jelentős mérföldkövet értek el ennek megvalósításában.
Űr

A szovjetek egyszer gépágyúval szereltek fel egy űrállomást, aztán rálőttek a Földre

Mindezidáig ez az egyetlen valódi űrfegyver, amit valaha elsütöttek.
Űr

Túl van a nyolcadik tesztjén a SpinLaunch, amivel rakétákat fognak az űrbe lövöldözni

A centrifugális erőt kihasználó "űrparittya" most még csak 7,5 kilométer magasra juttatta el a tesztlövedéket, de a készítői azt ígérik, hogy még idén elérik a Föld körüli pályát is.
Űr

Három éven belül elkészülhet az első, mesterséges gravitációval ellátott űrállomás

A Pioneer Stationön egyszerre 28-an tartózkodhatnak majd, és az Orbital Assembly Corporation szerint már 2025-re elkészülhet.
Űr

Egy amerikai kormányprogram nukleáris töltetekkel robbantott volna alagutat a Holdba, hogy forradalmasítsák az űrutazást

A most nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint az Advanced Aerospace Weapons System Application Program (AAWSAP) keretében az Amerikai Védelmi Minisztérium számos spekulatív technológiát vizsgált a térhajtóműtől kezdve az extra dimenziók manipulálásáig.
Űr

Kisebb komplikációkkal, de megérkezett az űrállomásra az első, kizárólag privát asztronautákból álló misszió

A Crew Dragon űrkapszula a dokkolást segítő kamerarendszer hibája miatt háromnegyed órát várakozott az ISS-től néhány méterre, de végül sikeresen csatlakoztak az űrállomáshoz.
Űr

Öt kilométer hosszú, Föld körül keringő napelemfarmot építene Nagy-Britannia

A tervek szerint 2040-re elkészülő űrnaperőmű kapacitása nagyjából egy atomerőművének felelne meg, a megtermelt energiát pedig vezetékek nélkül sugározná vissza a Földre.
Űr

Kiderült, hogy ki repülhet először a világűrbe a SpaceX Mars-rakétájával

A név nem ismeretlen, de mégis hatalmas meglepetés.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.