Űr

A Jupiter volt a lövész, az üstökös a golyó, a Föld pedig a célpont

A dinoszauruszok kihalásával fémjelzett nagy fajpusztulási esemény okára nézvést újabb teória érkezett, mely a Földbe csapódó égitest eredetét igyekszik feltárni.
Techno

Átlátszó fa helyettesítheti az üveget az építőiparban

Egy ideje folynak már a kísérletek egy átlátszó, fényáteresztő anyag létrehozására fából. Ha sikerülne ilyen feldolgozott faterméket létrehozni akkor akár ablaküveg helyett is gyárthatnának belőle nyílászárókat.
Űr

Látványos kínai Tienven-1 videó a Marsról, melynek légkörében a britek vízgőzt találtak

Ahogy már mi is beszámoltunk róla Kína Tienven-1 küldetése négy napja sikeresen Mars körüli pályára állította a keringőegységet. Most megérkeztek az első videók is, Kína hihetetlen felvételeket tett közzé, melyeket a Mars körül keringő Tienven-1 szonda készített a bolygóról.
Tudás

Élő szövet a fémvázon: emberi agysejteket integrálhatnak mikrochipre

A tudósok egy friss kutatás során emberi agysejteket integrálhatnak mikrochipekbe, hogy szert tegyenek az emberi agy páratlan számítási erejére.
Ember

A tudósok ultrahanggal "újraindították" két kómás beteg agyát

A kómában fekvő betegek sokszor évtizedekig változatlan állapotban tengetik az életüket, és az orvostudomány mindig is nagy erőkkel kutatta az állapotuk javításának lehetőségeit. A Kalifornia UCLA Egyetemén már nem az első alkalommal érnek el sokat ígérő sikereket a területen.
Tudás

Kiderült hogyan működik a BIR, a DNS hibajavító mechanizmusa

Az élőlények sejtjeinek DNS-éről sejtosztódáskor másolat készül, melynek során előfordulnak hibák is, és a szervezet ezeket kijavítaná, ám ez néha betegségekhez vezethet. A rejtélyes mechanizmus teljes lefolyása eddig ismeretlen volt.
Bolygó

Egy szimuláció szerint óriási szerencse, hogy Földünk lakható bolygó

A tudósok, és egy új szimuláció szerint az elmúlt 4 milliárd év viszontagságai alatt pusztán a véletlennek köszönhető, hogy bolygónk lakható maradt. Az esélyek inkább dolgoztak ellenünk, mint értünk.
Tudás

Stonehenge eredetileg Írországban állhatott

Merlin a varázsló valaha egy csapatot vezetett Írországba, hogy megszerezzenek egy varázslatos kőkört, melyet az Óriások Táncának hívtak, és újra felépítsék azt Angliában. Most kiderülhetett, hogy a történet nagy része igaz.
Űr

Megoldódott Tabby csillagának kettős titka

Tabby csillaga körül számos rejtély szövődött az évek során. A legvadabb elméletek szerint a csillag fényét egy idegen civilizáció hatalmas épített struktúrája takarja ki előlünk szabályos időközönként. A csillagászok most úgy tűnik megtalálták a keresett válaszokat.
Bolygó

Minden ötödik ember a légszennyezettség miatt halt meg 2018-ban

Egy új tanulmány adatai szerint 2018-ban a a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó légszennyezés miatt halt meg minden ötödik ember a világon. Mindösszesen 8,7 millió ember vesztette életét ezzel összefüggésben.
Ember

Újabb, a koronavírus fertőzés kimenetelét előrejelző kalkulátor, ezúttal Dániából

A bécsi MedUni Wien orvosi egyetem koronavírus okozta betegség kimenetelét megjósoló matematikai modelljét már bemutattuk, és most egy újabb ilyen algoritmust készített a koppenhágai Egyetem számítástechnikai tanszéke.
Tudás

A tudomány világának legfontosabb hírei 2020-ban II. rész

Folytatjuk 2020 nagy tudományos felfedezéseinek és eredményeinek bemutatását, mai összeállításunkban szerepel egy ritka ökológiai örömhír, egy megoldás a bolygót ellepő műanyagszennyezés leküzdésére, egy fizikatudományi áttörés, és két történelmi hír az űrkutatás világából.
Űr

A Tienven-1 kínai szonda is sikeresen pályára állt a Mars körül

Hivatalos kínai nyilatkozat szerint a Tienven-1 küldetés sikeresen Mars körüli pályára állt. Ez az első alkalom, hogy az országnak sikerült űrhajót juttatnia a vörös bolygóra, mindössze egy nappal azután, hogy az Egyesült Arab Emírségek szondája is megtette ugyanezt.
Tudás

A tudomány világának legfontosabb hírei 2020-ban I. rész

2020 kiemelkedően nehéz és szomorú évének legnagyobb tudományos teljesítménye az egész emberiség Covid-19 vírus elleni koncentrált küzdelme volt. Szerencsére a tudomány egészét tekintve is számos nagyszerű, paradigmaváltó áttörés történt, melyeket több cikkben gyűjtöttünk csokorba.
Tudás

Kínában már kapható az első otthoni, 2 qubites kvantum számítógép

A SpinQ Gemini lehet a világ első kereskedelmi forgalomban kapható kvantum számítógépe. A gép két qubitet tartalmaz, működése pedig a nukleáris mágneses rezonancián (NMR) alapul.
Űr

Az Egyesült Arab Emírségek Remény nevű szondája holnap éri el a Marsot, holnapután Kína jön, egy hét múlva az USA

Holnaptól nagy lesz a tolongás a Mars körül, miután kedden délután megérkezik az Egyesült Arab Emírségek űrhajója a bolygóhoz, elsőként a több tízezer kilométer per órás sebességgel oda igyekvő három misszió közül. Összefoglaltuk mit ígér Marskutatás tekintetében az előttünk álló izgalmas tavasz.
Űr

Dubaj űrbíróságot állított fel

Dubaj bejelentette hogy felállítják saját űrbíróságukat a világűrben előálló kereskedelmi jellegű vitás kérdések rendezésének érdekében.
Űr

Légkör a Marson, avagy a kupolaváros titka

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, néhány éven belül újra ember léphet a Holdra, és itt vannak már a más bolygókon építendő állandó városok tervei is, de vajon valóban lesznek ilyen kupolavárosok?
Garázs

A Ferrovial és a Lilium már építik az USA légitaxi repülőtereit, azaz vertiportjait

Miközben nagy sebességgel közeledik az elektromos légiközlekedés kora, és számos cég verseng az ehhez szükséges légitaxik kifejlesztéséért, kellenek ehhez a nagy változáshoz repülőterek, illetve vertiportok is.
Tudás

Bunny a beszélő TikTok-kutya, és a "Dr.Doolittle" kutatás, amit inspirált

Bunny, a beszélő kutya és gazdája Alexis Devine minden nap órákat töltenek beszélgetéssel, a dolog különlegessége pedig abban áll, hogy Bunny „visszajelez”, egy különleges szerkezettel kifejezi konkrét kívánságait.
Ember

Az MI létrehozta az ókori Róma császárainak fotorealisztikus portréit

A római császárok évezredek elmúltával is fontos és jól ismert történelmi alakok, tudásunk róluk pedig épp most bővült, mikor
Daniel Voshart ókori szobrok alapján, egy MI segítségével elképesztő, életszerű képeket hozott létre 54 római császárról.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.