Űr

A huszonegyedik század Apollo-8 pillanata közeledik

Vasárnap befejeződik az Artemis I küldetés, de hamarosan indul a folytatás: négy űrhajós a Hold felszínétől néhány ezer kilométerre halad majd el előkészítve az utat az égitest újbóli "meghódítására".
Űr

A Hold déli sarkán nagy kihívások várnak az űrhajósokra

Két program is indult, ami már az Artemis III küldetésre való felkészülést segíti.
Űr

Az Orion elhagyja Hold körüli pályáját és elindul hazafelé

A kapszula december 11-én érkezik meg a Földre.
Űr

Így küldhetünk üzenetet a Deep Space Networkön keresztül az Orionra

Legénységi tagok ugyan nincsenek a Hold körül keringő űrkapszula fedélzetén, de számos más utazó helyet kapott a kabinban, köztük a Callisto rendszer is, ami az igazi sci-fi űrhajók jövőjét hozhatja el és amin keresztül most bárki szöveges üzenetet küldhet az Orionra.
Űr

Az Orion űrkapszula Hold körüli pályára állt

A NASA holdprogramjának első része nem nélkülözte a váratlan és időnként megmagyarázhatatlan problémákat, de a világ jelenlegi legerőteljesebb rakétája által szállított űrkapszula tegnap végül pályára állt a Hold körül.
Űr

Egyelőre biztos nem megy magyar űrhajós a Holdra

Az Európai Űrügynökség szerdán bejelentette azoknak a kiválasztottaknak a névsorát, akik egy másfél éves folyamat lezárásaként hamarosan megkezdhetik az űrhajósképzést, ezáltal pedig a jövőben lehetőségük nyílhat eljutni nem csak a Nemzetközi Űrállomásra, de akár a Holdra is. A névsorban magyar jelentkezőt hiába is keresnénk, más szempontból viszont történelminek is tekinthető a bejelentés.
Űr

Váratlan hiba miatt nem járt sikerrel az első japán holdraszállás

Japán lehetett volna a negyedik nemzet a világon, ami leszállóegységet küld a Holdra, de a projekt nem a tervek szerint alakult: az SLS által az űrbe szállított Omotenashi rossz irányba fordult és nem töltötte fel napenergiával az akkumulátorait. A JAXA lemondott a holdraszállásról.
Űr

A magyar találmány, ami nélkül az emberiség biztos nem jut el a Marsra

2036 előtt erre amúgy sincs reális esély Zábori Balázs szerint, aki a Magyar Tudományos Akadémián szervezett előadáson beszélt többek között arról is, hogy miért nincs kizárva, hogy 2030-ig magyar űrhajós lépjen a Holdra és hogy miért tekinthetjük a Lunar Gatewayt inkább űrhajónak, mint űrállomásnak.
Űr

Ezekben az űrruhákban fog visszatérni az emberiség a Holdra

Hiába fejlesztett éveken keresztül új űrruhát a NASA, végül mégis két magáncéghez szervezte ki azoknak a következő generációs űrruháknak a létrehozását, melyeket az Artemis-küldetésekhez is fognak használni.
Űr

Közös videóklipben dicsőíti a világ legnagyobb hordozórakétáját a Pearl Jam énekese és a NASA

Eddie Vedder új, Invincible című számához készült videóklipjében a NASA Space Launch System (SLS) hordozórakétája a főszereplő.
Űr

A NASA megmutatta a rakétát, amivel az emberiség visszatér a Holdra

Bár a Space Launch Systemről a NASA korábban már kiadott néhány fotót, a saját szemével eddig csupán nagyon kevés ember láthatta a valaha épített egyik legnagyobb hordozórakétát, amelyet kifejezetten az Artemis programhoz építettek.
Űr

A Halál-völgyben tesztelték a legújabb holdjárót

A Venturi Astrolabnak ehhez ráadásul nem kisebb nevet sikerült megnyernie, mint a NASA legendás asztronautáját, Chris Hadfieldet.
Űr

A tervezettnél csaknem egy évtizeddel korábban, már 2027-re kész lehet a kínai-orosz holdbázis

Kínai részről ugyan igyekeznek cáfolni, de egyre inkább úgy tűnik, hogy egy újabb űrverseny van kibontakozóban.
Űr

A tervek szerint 2025-ben fog újra ember landolni a Holdon

1972-ben lépett utoljára ember a Hold felszínére, de a következő alkalomra várni kell még egy kicsivel többet. A Blue Origin pereskedése, a fejlesztések során felmerülő nehézségek, a járványhelyzet és más hátráltató tényezők miatt a tervezett 2024-es időpontot immár hivatalosan is egy évvel későbbre tették át - jelentette be tegnap Bill Nelson, a NASA vezetője.
Űr

Lehet-e motorozni a Holdon? Egy német cég tervei szerint hamarosan kiderül

A Tardigrade-et kifejezetten a NASA Artemis-missziójához tervezték, a prototípus pedig már el is készült.
Űr

A Naprendszer egyik legfagyosabb pontján landol a NASA holdjárója, hogy előkészítse a terepet az emberek érkezésére

Több milliárd éves kráterek mélye (vagy környéke) rejtheti azokat a forrásokat, amelyeket a leendő holdmissziók résztvevői használnak majd a hosszú távú berendezéskedés megalapozásához.
Űr

Jeff Bezos cége beperli a NASA-t a holdkomp miatt

A Blue Origin abban reménykedett, hogy a SpaceX mellett ők is kapnak megbízást az amerikai űrügynökségtől az Artemis-program leszállóegységének az elkészítésére, de nem így lett, így most az Amerikai Szövetségi Törvényszéken támadják meg a döntést.
Űr

2025-ig már biztosan nem lesz újabb holdra szállás a NASA-t felügyelő hivatal szerint

Az amerikai űrügynökség visszatérését a Holdra több tényező is hátráltatja, így a 2024-es dátum szinte biztosan csúszni fog - állapítja meg a NASA Főfelügyeleti Hivatala (Office of Inspector General, OIG) által kedden kiadott jelentés.
Űr

Döntött az USA számvevőszéke: egyedül a SpaceX épít leszállóegységet a Holdra szálláshoz

Jeff Bezos vállalata, a Blue Origin megtámadta a NASA döntését, hogy csak a SpaceX kapja a történelmi léptékű megbízást. Bezos vesztett, ez viszont azt jelenti, hogy kezdődhet az előkészület a Holdra szálláshoz.
Űr

Bezos kétmilliárd dollárral támogatná a NASA-t, csak kapjon a cége még egy esélyt a Hold-programban

Az Amazon vezérének nagyon fájhat, hogy a SpaceX kigolyózta a Blue Origint a NASA Holdra szállásából, ezért meglepő ajánlattal hozakodott elő.
Űr

Jeff Bezosék megfúrták a SpaceX és a NASA több milliárd dolláros szerződését

Elon Musk űrügynöksége egyelőre nem kap pénzt a leszállóegység fejlesztésére, ami amúgy egy Starship rakéta lenne.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.