Garázs

Ez történik, ha egy önvezető autó belekeveredik az indiai közlekedés poklába

Az indiai Bhopál városa nem arról híres, hogy a sofőrök mély tisztelettel adóznának a közlekedési szabályok előtt, ám a Swaayatt Robots nevű startup alapítói éppen ebben a teljesen kiszámíthatatlan káoszban látták meg az üzleti előnyt.
Garázs

A DARPA lánctalpas harckocsija önállóan közlekedik nehéz terepen

A Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége teszteli, hogy hogyan lehet nehéz harckocsikat autonómmá tenni és bármilyen terepen elboldoguló flottát kialakítani belőlük.
Garázs

A Csillagok Háborújából érkezett a lábakkal rendelkező jármű, ami egy napon az ajtónk előtt is megjelenhet

A lábakkal ellátott autonóm egykerekűt többek között a Csillagok Háborúja Tsemu-6 járműve ihlette. A jövőbeli felhasználási köre még nem egyértelmű, de néhány plusz kiegészítővel akár házhozszállító robotként is lehet alkalmazni.
Garázs

Az USA második legnagyobb városában is megjelentek az önvezető taxik

A Waymo Phoenix és San Francisco után Los Angelesben is elindította a sofőr nélküli taxiszolgáltatását.
Garázs

Hétszer kevesebb, sérüléssel járó ütközésben vesznek részt az önvezető autók, mint a hús-vér sofőrök

A Google-höz tartozó Waymo részletes tanulmányt közölt hétmillió, emberi segítség nélkül levezetett mérföld után.
Garázs

Egy apró változtatás miatt azonnal látni fogjuk, ha egy Mercedes önvezető üzemmódba kapcsol

A piros, fehér és narancssárga izzók után szokjuk meg a türkizt is.
Garázs

Azonnali hatállyal bevonta a Cruise önvezető autóinak engedélyét a kaliforniai közlekedési hatóság

A hatóság álláspontja szerint a General Motors leányvállalatának robotautói nem elég biztonságosak, így azok mostantól csak úgy közlekedhetnek San Franciscóban, ha egy sofőr is ül a volánnál.
Garázs

Így fognak kommunikálni a gyalogosokkal és a többi sofőrrel a Google önvezető autói

A céghez tartozó Waymo megosztotta az elképzeléseit, amelyeket most ültet át a gyakorlatba.
Garázs

Küszöbön a kormánykerék nélküli robottaxik tömeggyártása

Egyetlen engedélyre vár a Cruise Origin.
Garázs

Féltenünk kell a gyerekeket az önvezető autóktól?

Egy kutatás szerint lényegesen rosszabb hatásfokkal érzékelik őket, mint a felnőtteket.
Garázs

Megúszta a börtönt az első halálos önvezető autó-baleset felelőse

Öt éve húzódott az ügy.
Garázs

A "bóják hetével" tüntetnek a robottaxik térnyerése ellen

A következő évek legfontosabb döntése vár a szolgáltatások üzemeltetőire San Franciscóban.
Garázs

Pilóta nélkül repülő 'lopakodó' helikoptert tesztelnek a különösen veszélyes bevetésekhez

Önálló, diszkrét és a tengeren zajló bevetések alatt nagy segítséget nyújt a helikopter, ami pilóta nélkül is képes a fel-, és leszállásra.
Garázs

Elárulták, hogy hány baleset érte a Google teljesen sofőr nélküli önvezető autóit

Első ránézésre a Waymók ügyesebben vezetnek, mint az emberek.
Garázs

Olyan taxik kaptak engedélyt a közlekedésre, amiknek kormánykerekük sincs

A Zoox önvezető taxijában nincs helye sofőrnek, csak utasoknak.
Garázs

Aludni még nem lehet az első, hármas szintű önvezető autókban Amerikában, de tetris-ezni igen

A Teslát egy európai luxusmárka előzte meg a valódi önvezetésért folyó versenyben.
Garázs

A legújabb önvezető járművek átveszik az irányítást az emberektől vagy követik a tulajdonosukat

A januárban bemutatott autonóm technológiák között guruló bőröndszerű jármű és olyan típusú kisbusz is található, amilyenből egyre többet fogunk látni az elkövetkező években/évtizedekben az utakon.
Garázs

Magyar céggel fejleszti az önvezető autóit a világ egyik legnagyobb autógyártója

A többek között a Ford, a Peugeot és az Alfa Romeo nevével fémjelzett Stellantis felvásárolja az AImotive-ot.
Garázs

Újabb városban indulhat el a Waymo sofőr nélküli taxiszolgáltatása

A Crusie után az Alphabet leányvállalata is megkapta az engedélyt, hogy San Franciscóban biztonsági sofőr nélkül üzemeltethessenek fizetős önvezető taxikat.
Garázs

Az Egyesült Királyságban nem a sofőr a felelős, ha egy önvezető autó balesetet okoz

Az Egyesült Királyság kormánya állást foglalt a közlekedés jövőjének egyik meghatározó kérdésében: náluk a gyártó lesz a felelős, ha egy autó önvezető üzemmódban balesetet okoz.
Garázs

Az EU-ban engedélyezhetik elsőként a világon a valódi önvezető autók értékesítését

A készülő jogszabály szerint egy gyártó típusonként 1500 "fejlett önvezető technológiával" ellátott járművet hozhatna forgalomba évente tagállamonként.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.