Tudás

A Föld hamarosan elveszti az egyik holdját

Ám előtte még sor kerül egy utolsó találkozóra a két égitest között a jövő héten.
Űr

Kína küldetést indít a Nap megfigyelésének céljával

Kína nagy erőkkel halad előre űrprogramjával, több szondát küldtek a Hold felszínére, saját Föld körüli pályán keringő űrállomásukon dolgoznak, nemsokára leszállhatnak a Marsra is és most a Nap megfigyelését célzó küldetést jelentettek be.
Űr

Nem az volt az ok, amire sokan gondoltak: azonosította a NASA az SLS rakéta hibáját

Az első híresztelések ellenére nem az űrsiklótól örökölt hajtőművek hibája miatt állt le a teszt a hétvégén jóval a tervezett idő előtt.
Űr

Hiba lépett fel az SLS rakéta tesztje során, mellyel a NASA visszatérne a Holdra

A Space Launch System (SLS) egy szupernehéz hordozórakéta, amely fontos része a NASA mélyűri felfedezéssel kapcsolatos terveinek. Amennyiben azonban a NASA tervei csúsznak, az nem csak a mostani probléma miatt lesz.
Űr

Bor az űrből

Kedden hazaindult és szerdán megérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomásról 12 palack francia bordeaux-i bor és 320 darab Merlot és Cabernet Sauvignon szőlővessző, melyeket egy éve vittek fel különböző kísérletekhez.
Tudás

Túlvilágian szép a Velencei-tó és a Balaton feletti fényoszlopokról készült felvétel

Kifejezetten misztikus a látvány, de nagyon is természetes folyamatok állnak a ritka jelenség hátterében.
Techno

Marsközelben a Tianwen-1 szonda, indul a Hold meghódítása: Mit hoz(hat) 2021 az űrkutatás számára?

Talán ez az egyetlen tudományterület, amit még a pandémiának sem sikerült derékba törni, hiszen tavaly is láthattunk figyelemreméltó űrkutatói felfedezéseket. Bizonyára idén sem unatkozunk majd, de nézzük meg kicsit közelebbről, mire is számíthatunk!
Űr

Az USA légierejének kutatólaboratóriumába megérkezett a "Napsugárzás" projekt első eleme

A világűrben a napelemek sokkal hatékonyabb energiatermelésre képesek mint a Föld felszínén, a légkör és a felhők hiánya miatt. A magasabb hatásfok több energiát jelent, melyet csúcstechnikás napelemekkel termelnek, és ez akár a Földre is lesugározható.
Űr

Jeff Bezos állítása szerint cége, a Blue Origin szállíthatja az első nőt a Holdra, de a NASA csak márciusban dönt

Jeff Bezos egy hete pénteken bejelentette, hogy 2024-ben az űrhajózás történetében először, ő lesz az, aki a NASA-val karöltve az első nőt eljuttatja a Holdra. Ehhez persze a NASA-nak és a Biden adminisztrációnak is lesz még néhány szava.
Űr

Kína Csang'o-5 űrszondája leszállt a Holdra

Sikerrel landolt a Holdon tegnap este a Csang'o-5 kínai űrszonda. Az űrszondát november 23-án lőtték fel, a célja kőzetminták begyűjtése a Hold eredetének és kialakulásának jobb megértése érdekében.
Űr

Jövőre rendezik meg az első autóversenyt a Holdon

Persze „csak” távirányítású autók versenyeznek majd, de így is elég megdöbbentő az esemény. Különösen, hogy a Forma-1 legnagyobb nevei érintettek a tervezésben.
Űr

Elindult a Hold felé a kínai szonda, ami 44 év után új kőzetmintákat fog visszahozni a Földre az égitestről

Hasonló küldetésre utoljára a Szovjetunió vállalkozott, 1976-ban.
Tudás

Jövőre emberi hamvakat szállító űrhajó indul a Holdra, és van még eladó helyjegy a fedélzetén

Jövőre egy küldetés során emberi maradványok kapszuláit viszik majd a Hold felszínére, hogy azokat új típusú, űrben keringő kegyeleti emlékhelyként helyezzék el. Jegyet is lehet venni a hajóra, az űr-temetkezés üzlet beindult.
Űr

Mi változhat a NASA-nál Trump után?

Alapvetően érinti a NASA terveit és felépítését Donald Trump távozása.
Űr

A Jupiter Europa nevű holdja zölden világíthat a sötétben

Az Europa jeges felszínét valószínűleg a Jupiter intenzív sugárzása készteti ragyogásra. A hold felszín alatt amely hatalmas, potenciálisan lakható, sós, folyékony víz óceánjait sejtik a kutatók. Nemsokára egy dedikált NASA misszió deríthet majd fényt az Europa rejtélyeire.
Űr

A Hold porából gyárthat oxigént egy cég az Európai Űrügynökségnek

Az Európai Űrügynökség szerződést kötött a Metalysis nevű brit vállalattal egy olyan eszköz kifejlesztésére, ami képes a Holdon található kőzetekből kivonni az oxigént.
Űr

Miért fontos a víz a Holdon, és mik vele a NASA tervei?

A vizet innen odavinni nem olyan egyszerű feladat, legalábbis ha az innen a Földön van, az oda pedig a Holdon, mivel jelentős súlyú anyag, és rengeteg kell belőle. Odafent nem csak nélkülözhetetlen táplálék, de levegőt is vízből készítik, szó szerint ebből veszik veszik ki az oxigént. (Ezt valahol már hallottuk.)
Űr

A NASA bejelentette hogy egyenletesen eloszló vizet találtak a Holdon

A NASA kerek egy hete tartja izgalomban az űrkutatás, a csillagászat és a tudomány rajongóit és szakembereit, valami igazán nagy horderejű felfedezést ígérve a Holdról. A kutatók előre bejelentett névsora alapján a találgatások és pletykák valamiféle Holdon található, frissen felfedezett vízkészletről szóltak. És valóban ez történt, csak úgy, ahogy senki sem várta.
Űr

4G-t visz a Nokia a Holdra

A NASA-nak esett a választása a telekommunikációs vállalatra, hogy a Holdra is elvigye a 4G-t.
Űr

Ebben a csúcstechnológiájú szkafanderben térnek majd vissza a NASA űrhajósai a Holdra

A NASA 40 éve most rukkolt elő új szkafanderrel. Nem is akármilyennel, hanem ami illik a Hold kegyetlen viszonyaihoz, sőt akár a Marson is beválhat majd.
Űr

Kiderült, hogy a Holdon elég nagy a sugárzás

Ez pedig kellemetlen hír mindenkinek, aki huzamosabb időt szeretne ott eltölteni.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.