Bolygó

Indiában 14 év alatt harmadával csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátási aránya

Az ország kötelezettségvállalásainak középpontjában az erdők állnak: a tervek szerint erdősítéssel további 2,5-3 milliárd tonna szén-dioxidot kívánnak megkötni úgy, hogy a jelenlegi 25 százalékról 33 százalékra növelik az erdők arányát 2030-ig.
Tudás

Már nem a Pentagon a világ legnagyobb irodaépülete

Nyolcvan évig az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának központja volt a világ legnagyobb irodaépülete, de most épült egy még nagyobb.
Űr

Sikeres rakétaindítás: indiai leszállóegység és rover landolhat a Hold déli sarkvidékén

Amennyiben az augusztus végére tervezett landolás sikeres lesz, India nem csak egyszerűen egy eredményes küldetést könyvelhet majd el, hanem az első olyan Hold-missziót is, ami először éri el az égi test déli sarkvidékét, ahol feltehetően nagy mennyiségű jég található.
Tudás

Mesés vagyonba került a világ legdrágább kardja

Tipu szultán kardja jelenleg a legdrágább kard az egész világon – hatalmas vagyonért kelt el.
Ember

Az év közepére már India lesz a világ legnépesebb országa, ez pedig a belátható időn belül nem is fog változni

Amióta az ENSZ statisztikát vezet az országok lakosságszámáról, Kína mindig az első helyen állt, azonban a világszervezet legfrissebb jelentése szerint ez 2023 közepére megváltozik, és hosszú évtizedekig (ha nem örökre) így is marad.
Űr

Indiának saját építésű, újrafelhasználható autonóm űrrepülőgépe lehet hamarosan

Elődjét már tesztelik és sikeresen landolt autonóm üzemmódban.
Techno

Rakétahátizsákkal repülő katonákat tervez bevetni az indiai hadsereg

A levegőben közeledő katonák könnyedén kikerülhetik az akadályokat - a jet packben és a Jet Suitban a hadseregek is látják a potenciált.
Űr

Sikeres volt a teszten az első egyetlen darabból álló, 3D-nyomtatott rakétahajtómű

Ahogy kijön a 3D-nyomtatóból, már működik is – az indiai startup a világon először készített így rakétahajtóművet.
Bolygó

Miért küld India hat kilométeres mélységbe embereket egy csendes-óceáni misszió keretében?

India masszív partvonallal rendelkezik, és lakosságának közel harmada él a víz közelében – nem csoda hát, hogy csatlakoznának azon országokhoz, melyek a mélység titkait próbálják felderíteni – India esetében ez a masszív óceánkutatási projekt, a „Samudrayaan”, amely már el is kezdődött.
Techno

Egy csapat hekker arra kényszeríti az áldozatait, hogy jótettekkel szerezzék vissza az adataikat

Hajléktalanoknak kell takarókat adniuk, rászoruló gyerekeket kell elvinniük pizzázni, kórházi számlákat kell kifizetniük.
Techno

Mágneses biobotok raja segítheti a fogászati kezeléseket

A forróra hevített nanobotok elpusztítják a közelükben található baktériumokat a fogak gyökércsatornáiban.
Ember

Fülbe ültetett implantátumokkal csalnak a vizsgáikon az indiai orvostanhallgatók

Pár napja lebukott egy diák Indiában, aki egy fülébe ültetett bluetooth-eszközzel akart csalni egy egyetemi vizsgán. Ez már nem az első ilyen eset volt, és több jel is arra utal, hogy a fülbe ültethető eszközöknek – és a beültetésüknek – külön piaca kezd kialakulni.
Garázs

Új-Delhiben betiltották a tízévesnél idősebb dízel és a 15 évesnél öregebb benzines autókat

Az indiai fővárosban elkezdték az idősebb autók "deregisztrálását" is. Azokat a járműveket, amelyeket nem regisztrálnak át időben egy másik indiai városba, vagy nem alakítják át elektromos hajtásúvá, bezúzzák.
Techno

Feltörték az indiai miniszterelnök Twitter-fiókját és bejelentették, hogy a bitcoin váltja a rúpiát

Tegnap rövid ideig úgy tűnt, hogy az ország hivatalos fizetőeszköze a legismertebb kriptovaluta lett.
Garázs

Vízalatti alagútban futó nagysebességű vasutat építenek Indiában

Az ország első nagysebességű vonata japán gyártmányú Sinkanszen lesz és egy hét kilométeres szakaszon vízalatti alagútban halad majd.
Techno

High-tech megfigyelőeszköz szabhat gátat a taxisofőrök ittas vezetésének

Az utazásmegosztók vagy taxitársaságok sofőrjeinek, vagy akár az utasoknak az ittas állapota is komoly problémákat okozhat. Egy indiai tervező megoldása az okoseszköz, amelyet egyelőre még nem alkalmaznak a taxisok, de a jövőben segíthet az utasoknak a biztonságos szolgáltatás kiválasztásában.
Garázs

Szimpatikus kis villanyautó Indiából

A Tata Tigor EV kicsi, gyenge, egyszerű autó, mégis nagyobb szerepe lesz az elektromos mobilitás térhódításában, mint az ezerlóerős villany-csodák bármelyikének.
Techno

Vitatott hatású szmogtornyok épülnek a legszennyezettebb nagyvárosokban

Delhi legújabb és eddigi legnagyobb szmogtornya hamarosan felépül és negyven hatalmas ventilátorral fogja a tiszta levegőt árasztani a környéken. Hasonló technológiát Kína, India és más országok is egyre gyakrabban alkalmaznak a szennyezett levegő megtisztítására.
Techno

Visszavonulót fújt a WhatsApp, miután több ország nekiment az új adatvédelmi intézkedésének

A Facebook tulajdonában lévő WhatsApp több szervezettel és kormánnyal is összetűzésbe került a felhasználók személyes adatainak kezelésével kapcsolatban tervezett változtatások terén, így a május tizenötödikén életbe lépett új felhasználási és adatkezelési feltételeit mégsem kötelező elfogadnia a regisztrált felhasználóknak, akik a továbbiakban is használni kívánják a szolgáltatást.
Ember

A gazdag országok felelhetnek a pandémia elhúzódásáért

A 2021-re tervezett kétmilliárd vakcina helyett eddig mindössze hatvannyolcmillió koronavírus elleni vakcina jutott a fejlődő országokba az ENSZ humanitárius oltási programja, a COVAX által: szakértők szerint ennek egyik fő oka, hogy az iparosodott országok elszipkázzák a pénzt és a vakcinát, hogy a rászorulók megsegítése helyett saját tartalékaikat halmozzák.
Bolygó

Kína az egész fejlett világnál több üvegházhatású gázt bocsát ki egy új jelentés szerint

A klímaváltozás az átlagos időjárási minták bármely hosszú távú változása, akár globálisan, akár regionális szinten. A szigorúan vett definíció szerinti változás sokszor bekövetkezett már a Föld történetében, a mai változásokat azonban az emberi tevékenység okozza, és minden sokkal gyorsabban történik mint a múltban.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.