Bolygó

Brazíliában sorra dőlnek meg a hőmérsékleti rekordok, pedig a valódi nyár még el sem kezdődött

Az országot sújtó hőségre jellemző, hogy múlt pénteken egy nő meghalt, illetve mintegy 1000 ember elájult a meleg következtében egy Rio de Janeiró-i koncerten.
Bolygó

Tényleg a tongai vulkán kitörése okozta az idei rendkívül forró nyarat?

A Hunga Tonga-Hunga Ha'apai 2022 januári kitörése a feljegyzett történelem egyik legnagyobb vulkánkitörése volt. A víz alatt 100 hirosimai bomba erejével felérő robbanás több millió tonna vízgőzt juttatott a magasba a légkörbe, ami egyes vélemények szerint hozzájárulhatott az idei rendkívül forró nyárhoz. De mi igaz ebből a feltevésből?
Ember

Forradalmi magyar ételmentő alkalmazással harcolhatunk a pazarlás ellen, miközben még spórolunk is

Magyarországon, éves szinten fejenként 68 kilogramm élelmiszert dobunk ki, ami az összes élelmiszervásárlásunk 10-11 százalékát teszi ki. Egy magyar alkalmazás úgy segít javítani a helyzetet, hogy pékségek, éttermek és boltok kedvezményesen értékesíthetik rajta keresztül az aznap el nem adott, de jó minőségű ételeiket.
Bolygó

A metánkibocsátás csökkentéséről döntött az Európai Parlament

A metán 84-szer nagyobb hatással van a globális felmelegedésre, mint a szén-dioxid. A gáz légkörbe juttatott mennyiségét hivatott orvosolni az új uniós szabályozás.
Techno

Üvegházhatású gázt vonnak ki az óceánból, hogy az még több szén-dioxidot tudjon megkötni

A Los Angeles-i kikötőben található létesítményben évente körülbelül 100 tonna szén-dioxidot tudnak majd kivonni az óceánból, ami nem túl sok, illetve az eljárás élővilágra gyakorolt hatása is kérdéses.
Bolygó

A nukleáris vagy a megújuló energia jelenti-e a jövőt Magyarország számára?

A Közép-európai Egyetem Határtalan Tudás című sorozatának legutóbbi részében több magyar energetikai szakértő, illetve klímakutató vitatta meg a nukleáris energiában, és a megújulókban rejlő lehetőségeket, illetve buktatókat.
Bolygó

Ez az eddigi legolcsóbb és már működő módszer a szén-dioxid-kibocsájtás megfékezésére

A mostani módszerrel rekord alacsony áron – mindössze 39 dollárért kötnének meg egy tonna CO2-t a kibocsájtás helyszínén, tehát a gyárakban és az erőművekben. Mivel a legkomolyabb szennyezőkről beszélünk, ezzel komoly lépést tehetnénk egy már most megvalósítható, környezetbarátabb világ felé.
Bolygó

Minden eddiginél nagyobb szén-dioxid-semlegesítő üzem épül Izlandon

A Mammoth évente 36 ezer tonna szén-dioxidot lesz képes kivonni a levegőből.
Tudás

Kiszámolták, hogy mennyi idő alatt regenerálódik a klíma magától

Korábban már sor került a bolygó történetében egy gyors és jelentősebb hőmérséklet-emelkedésre, most pedig már azt is tudjuk, hogy az éghajlat akkor mennyi idő alatt állt helyre.
Bolygó

Izlandon beindították a világ legnagyobb szén-dioxid-semlegesítő üzemét

A Climeworks gépe évente négyezer tonna szén-dioxidot von ki a levegőből.
Bolygó

Így óvhatjuk meg Velencét a tengerszint-emelkedés korszakában

A város jövője attól függ, mennyire sikerül kiismerni a tengerszint emelkedés mögött zajló rendkívül komplex folyamatokat, és ezáltal megbízhatóbb előrejelzési modelleket felállítani.
Techno

Negatív kibocsájtással járó sportruházatot dobna piacra a Nike

Egy frissen kötött társulás eredményeképp a cég elkezd kísérletezni az AirCarbon felhasználásával, mely negatív kibocsájtás mellett állítható elő, és felválthatja a bőrt és a műanyagot.
Bolygó

Az ESA és a NASA együttműködik a klímaváltozás megértéséért

A NASA amerikai, és az ESA európai űrügynökség stratégiai együttműködést jelentett be a klímaváltozás és a Föld működésének megértése érdekében.
Bolygó

Már a nyakunkon lenne a világvége, ha annak idején nem tiltják be a halogénezett szénhidrogén-származékokat

A kutatók a montreali jegyzőkönyv hatásának vizsgálatakor arra jutottak, hogy a CFC-k betiltása nélkül már felperzselődött volna a bolygó, és a klímaválság ellen esélyünk sem lenne.
Bolygó

Mióta figyelik, az idei július volt a világon átlagosan a legforróbb hónap – Magyarországon is rekord született

A klímaválság ránk rúgta az ajtót: majdnem 1 Celsius-fokkal volt melegebb bolygónk átlag felszíni hőmérséklete, mint a 20. században. Hazánkban is aggasztó rekord született.
Techno

A bioszénnel ki lehet vonni a CO2-t a légkörből, és százezer évekre meg lehet kötni a talajban

Egy új kutatás szerint a bioszén remekül beválhat, hogy csökkentsük a légköri CO2-mennyiségét. Klímavédelmi szempontból viszont akár kontraproduktívak is lehetnek a hasonló, a CO2 kivonását lehetővé tevő technológiák.
Bolygó

Könnyen lehet, hogy megdőlt az európai melegrekord

Szicíliában szerda délután 48,8 Celsius-fokot mértek. Ha az eredményt hitelesítik, azzal egy 44 éves rekord dőlhet meg.
Bolygó

Rekordot döntött a szibériai erdőtűz: a füstje most először az Északi-sarkot is elérte

A NASA szerint történelmi eseményről van szó, amiben ugyanakkor nincs semmi csodálkozni való: a Szibériában jelenleg is dúló erdőtűz hatalmasabb, mint a világ összes többi jelenlegi tűzvésze együttesen.
Bolygó

Grönland komoly döntést hozott a klímaváltozás megállításáért

Ha egy kormány aktívan szeretne fellépni a klímaváltozás ellen, annak egyre komolyabb intézkedéseket kell hoznia, ha azt szeretné, hogy a nemzetközi közösség komolyan vegye, és elismerje az erőfeszítéseit. Grönland kormánya úgy tűnik megértette ezt.
Bolygó

Hatból csak egyetlen forgatókönyv mentén kerüljük majd el a klímakatasztrófát

A klímakatasztrófa nem közeleg, hanem benne élünk, elkezdődött, az időjárás változásától kezdve a tájidegen invazív élőlények megjelenéséig ezer és egy jele van. A közönyünk sokba kerülhet az utánunk jövő generációknak.
Bolygó

Grönland jegének valószínűleg befellegzett

Grönland jégtakarójának olvadása már elkezdődött a globális klímaváltozás hatásai miatt, és talán már nincs is megállás, a Potsdami Klímakutató Intézet (PIK) szerint.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.