Garázs

Japán 15 év múlva tiltja be a benzinmotoros új autók értékesítését

Egy újabb nagy autóipari hagyományokkal rendelkező ország hirdette meg a benzinkorszak végét.
Bolygó

Valóban véget vethetünk a túlhalászatnak és a műanyagszennyezésnek mindössze tíz év alatt?

Mi a közös Kanada nyugati, a távoli trópusi japán szigetek és az apró délkelet-ázsiai partokban? Az elszórt műanyaghulladék. És akkor még nem említettük a(z) (illegális) halászatot, amely a Föld számos részén ugyancsak szennyezi a vizet. Bár a megoldás kézenfekvő, a világ vezető nagyhatalmai mostanáig nem igazán tettek számottevő lépéseket efelé.  
Techno

Már egy lézermutatóval is lehet a villámokat Thorként irányítani

A képregényben és a filmekben Thor a legendás kalapácsának, Mjölnirnek a segítségével irányította a villámlást. Egy nemzetközi tudóscsapat szerint erre elég az előadók közkedvelt lézermutatója is. Az irányított villámlással ráadásul a bozóttüzek is megelőzhetőek.
Bolygó

Ezek lehetnek az új amerikai elnök első intézkedései a környezet védelme érdekében

Joe Biden a kampányban számos olyan dolgot ígért a klímaváltozás megállításával és a környezet védelmével kapcsolatban, amelyek megvalósulására feltehetőleg nem kell sokat várni, ugyanis elnöki rendeletekkel akár az első száz napban keresztülviheti őket.
Bolygó

Oslo 2050-re lenullázhatja saját karbonlábnyomát

Norvégia fővárosa 2019-ben elnyerte Európa zöld fővárosa címét, nem véletlenül, hiszen aktív szereplője a klímaváltozás elleni harcnak, melynek érdekében három fő célt határoztak meg: zéró kibocsátású közlekedést, a tömegközlekedés és kerékpáros infrastruktúra modernizálását, valamint autómentes övezetek kialakítását.
Garázs

Hatalmas tengerjáró vitorlást tervezett egy svéd cég

Az Oceanbird alig kisebb, mint egy átlagos konténerszállító-hajó, viszont 90%-kal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki.
Bolygó

2050-re ígér klímasemlegességet Magyarország

A Parlament szerdán elfogadta a klímatörvényt, ám a szakmai szervezetek szerint az abban tett vállalások közel sem elegendőek.
Tudás

Magyarország jövőre betiltja az egyszer használatos műanyagokat

A kormány nyolcpontos klíma- és természetvédelmi akciótervének értelmében tíz év alatt hatszorosára növelik a napenergiából származó energiatermelést, és 2025 után megszűnik a szénenergia előállítása.
Bolygó

Van egy európai ország, ami már idén 100%-ban megújuló erőforrásokból fedezheti az energiaszükségletét

Skócia nagyon jó úton jár, hogy ők legyenek az első ilyen ország a világon.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.