Techno

A „Pfizer-vakcinát” fejlesztő cég a következő oltását már a rák ellen tervezné

Özlem Türeci, a BioNTech társalapítója adott interjút, melyből nem csak a járvány elleni vakcina kifejlesztésének kulisszatitkai derülnek ki, de az is, miként segíthetett a koronavírus a rák elleni oltások kidolgozásában, és ezek mikor lesznek megvásárolhatóak.
Techno

Ghánában autonóm drónok szállítják ki a Covid vakcinákat

A Covid-19 pandémia kitörése paradox módon gyorsítja az új, feltörekvő technológiák fejlesztését, az amerikai Zipline vállalat például mindössze néhány nap alatt 11 ezer oltóanyag-adagot szállított ki Ghána területén.
Ember

Ezek alapján döntenek a járványhelyzetben Magyarországon arról, hogy ki kapjon életmentő kezelést, és ki nem

Az orvosi kamara által kiadott etikai kódex és ajánlás rendelkezik iránymutatással, de például a lélegeztetőgép használatáról a döntés komplex orvosi probléma is – erről egy intenzív terápiás szakorvost kérdeztünk.
Ember

Retteghetünk a virágoktól is: magasabb pollenkoncentráció idején jobban terjed a COVID

A pollenek útján terjedő vírusfertőzést vizsgáló kutatás végső konklúziója: maradjunk otthon vagy járjunk maszkban mindig, amikor virágzik bármi. Igazán lelkesítő.
Ember

Kibertámadás érte az oxfordi koronavírus-kutató labort

A laboratórium nyilatkozata szerint a támadás során nem sérültek a klinikai vagy oltóanyag-fejlesztési adatok.
Ember

Így készülj fel a Covid-19 elleni oltásra

Magyarországon február 25-éig 508 073 fő kapta meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, a vírus harmadik hulláma mindeközben berobbanni látszik, így a Rakéta szeretne segíteni azoknak, akik az oltás felvételén gondolkoznak. A legelső és legfontosabb tanácsunk így hangzik: Mindenki oltassa be magát, lehetőleg minél hamarabb!
Ember

Ha valaki súlyosabb tünetekkel esett át a koronavírus-fertőzésen, nem árt, ha kivizsgáltatja a szemét

A súlyos betegek MRI felvételeinek vizsgálatakor a szemgolyó hátsó felszínén találtak furcsa kitüremkedéseket, amelyek akár látásvesztéshez is vezethetnek.
Tudás

Nem egyértelmű, hogy mennyire terjed a koronavírus a felületeken

Mennyire érdemes fertőtleníteni? A kutatás eredményeit, ami először kimutatta, hogy a SARS-CoV-2 akár egy hétig is életképes marad különböző felületeken, azóta már megkérdőjelezték, de még mindig nincs egyértelmű válasz.
Ember

Újabb, a koronavírus fertőzés kimenetelét előrejelző kalkulátor, ezúttal Dániából

A bécsi MedUni Wien orvosi egyetem koronavírus okozta betegség kimenetelét megjósoló matematikai modelljét már bemutattuk, és most egy újabb ilyen algoritmust készített a koppenhágai Egyetem számítástechnikai tanszéke.
Tudás

A tudomány világának legfontosabb hírei 2020-ban I. rész

2020 kiemelkedően nehéz és szomorú évének legnagyobb tudományos teljesítménye az egész emberiség Covid-19 vírus elleni koncentrált küzdelme volt. Szerencsére a tudomány egészét tekintve is számos nagyszerű, paradigmaváltó áttörés történt, melyeket több cikkben gyűjtöttünk csokorba.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.