Bolygó

Negatív kibocsájtással járó sportruházatot dobna piacra a Nike

Egy frissen kötött társulás eredményeképp a cég elkezd kísérletezni az AirCarbon felhasználásával, mely negatív kibocsájtás mellett állítható elő, és felválthatja a bőrt és a műanyagot.
Bolygó

Az ESA és a NASA együttműködik a klímaváltozás megértéséért

A NASA amerikai, és az ESA európai űrügynökség stratégiai együttműködést jelentett be a klímaváltozás és a Föld működésének megértése érdekében.
Bolygó

Már a nyakunkon lenne a világvége, ha annak idején nem tiltják be a halogénezett szénhidrogén-származékokat

A kutatók a montreali jegyzőkönyv hatásának vizsgálatakor arra jutottak, hogy a CFC-k betiltása nélkül már felperzselődött volna a bolygó, és a klímaválság ellen esélyünk sem lenne.
Bolygó

Mióta figyelik, az idei július volt a világon átlagosan a legforróbb hónap – Magyarországon is rekord született

A klímaválság ránk rúgta az ajtót: majdnem 1 Celsius-fokkal volt melegebb bolygónk átlag felszíni hőmérséklete, mint a 20. században. Hazánkban is aggasztó rekord született.
Bolygó

A bioszénnel ki lehet vonni a CO2-t a légkörből, és százezer évekre meg lehet kötni a talajban

Egy új kutatás szerint a bioszén remekül beválhat, hogy csökkentsük a légköri CO2-mennyiségét. Klímavédelmi szempontból viszont akár kontraproduktívak is lehetnek a hasonló, a CO2 kivonását lehetővé tevő technológiák.
Bolygó

Könnyen lehet, hogy megdőlt az európai melegrekord

Szicíliában szerda délután 48,8 Celsius-fokot mértek. Ha az eredményt hitelesítik, azzal egy 44 éves rekord dőlhet meg.
Bolygó

Rekordot döntött a szibériai erdőtűz: a füstje most először az Északi-sarkot is elérte

A NASA szerint történelmi eseményről van szó, amiben ugyanakkor nincs semmi csodálkozni való: a Szibériában jelenleg is dúló erdőtűz hatalmasabb, mint a világ összes többi jelenlegi tűzvésze együttesen.
Bolygó

Grönland komoly döntést hozott a klímaváltozás megállításáért

Ha egy kormány aktívan szeretne fellépni a klímaváltozás ellen, annak egyre komolyabb intézkedéseket kell hoznia, ha azt szeretné, hogy a nemzetközi közösség komolyan vegye, és elismerje az erőfeszítéseit. Grönland kormánya úgy tűnik megértette ezt.
Bolygó

Hatból csak egyetlen forgatókönyv mentén kerüljük majd el a klímakatasztrófát

A klímakatasztrófa nem közeleg, hanem benne élünk, elkezdődött, az időjárás változásától kezdve a tájidegen invazív élőlények megjelenéséig ezer és egy jele van. A közönyünk sokba kerülhet az utánunk jövő generációknak.
Bolygó

Grönland jegének valószínűleg befellegzett

Grönland jégtakarójának olvadása már elkezdődött a globális klímaváltozás hatásai miatt, és talán már nincs is megállás, a Potsdami Klímakutató Intézet (PIK) szerint.
Bolygó

Az Európai Unió arra készül, hogy megalkossa a Föld digitális mását

Igaz, jelenleg még nem áll rendelkezésre olyan szuperszámítógép, ami egy ilyen szimulációt képes lenne futtatni.
Bolygó

Amszterdam úszó városrésze nem csak látványos, de két fontos problémára is megoldást nyújthat

A holland főváros északi részén egy 46 épületből álló lakóparkot építettek a csatornába.
Techno

Egyik kezével a koronavírus, másik kezével a klímaváltozás ellen küzd a Bosch

És mindkét területen elég jól állnak.
Bolygó

Ennyibe került az extrém időjárás a világnak 2020-ban

Ha a pandémia önmagában nem lenne elég, 2020-ban az extrém időjárás miatt is jelentős anyagi károk érték a bolygót, nem beszélve az elvesztett emberéletekről.
Bolygó

Kihalt gyapjas orrszarvú maradványait találták meg Szibériában

A pleisztocénben élt gyapjas orrszarvú maradványai jó állapotban kerültek elő. A klímaváltozás az oka, hogy egyre több hasonló leletet találni.
Bolygó

Ötéves lett a párizsi klímaegyezmény, de elég ok ez az ünneplésre?

A történelmi jelentőségű megállapodásban mintegy kétszáz ország kötelezte el magát az éghajlatváltozás megelőzése és az emberi civilizáció védelme érdekében. Ennek apropóján végighaladunk azon a bizonyos idővonalon, miközben megnézzük, honnan indult ez az egész, és mi a helyzet napjainkban.
Bolygó

Múzeumok és a klímaválság, avagy hogyan módosul az intézmények szerepe a jövőben?

A világ múzeumai egyre inkább felismerik, hogy döntő szerepük van a társadalom klímaválságra adott válaszának kialakításában és támogatásában, ezért ki így, ki úgy igyekszik különböző megoldási stratégiákat találni a problémára. Londonban például idén megnyílt egy múzeum, ami a világon elsőként csökkenti szénlábnyomát. Persze, ahogy mondani szokás: ez még csak a jéghegy csúcsa.
Bolygó

Milyen jövő vár ránk a koronavírus után? Új forgatókönyveket alkottak a társadalomkutatók

Persze egyiket sem kell szentírásnak venni, illetve azok országonként vagy régiónként is változhatnak, ugyanakkor a holisztikus képek közül egyik sem túl biztató.
Bolygó

Ideje belátnunk, hogy nem választhatjuk el a természetvédelmi intézkedéseket a járványtól

Milliók élnek karanténban, a gazdaság hanyatlik, és az egész világ azon szorong, mikor lesz ennek vége. De vajon megakadályozható egy újabb pandémiás hullám megjelenése klímavédelmi intézkedésekkel?
Bolygó

11 tagállam kéri az EU-t: a gazdaság újraindításánál ügyeljen a környezetvédelemre!

Olaszország, Spanyolország, Hollandia, Portugália, Svédország, Ausztria, Dánia, Finnország, Lettország, Luxemburg, Franciaország: ezek az államok nem akarják feladni a zöld célokat a vírusválság miatt sem.
Ember

Gyorsan ketyeg a Végítélet Órája

Újra állítottak a Végítélet Órájának mutatóin, már csak száz másodpercünk maradt éjfélig. De mit is jelent ez valójában?
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.