Techno

Korlátozzák a Facebook használatát Oroszországban

Arra válaszul, hogy a platform ellenőrizte az orosz állami média híreinek valóságtartalmát, majd figyelmeztetéseket jelenített meg a cikkek mellett.
Techno

Véletlenül letiltotta az ukrajnai háborút közvetítő forrásokat a Twitter

A nyílt forrású hírszerzéssel foglalkozó fiókok estek ideiglenesen a döntés áldozatául.
Techno

Saját közösségi platformot indított Donald Trump, miután mindenhonnan kitiltották

Egyelőre úgy tűnik, hogy a Twitter-klón hemzseg a hibáktól.
Techno

Egy korszak vége: nem növekszik tovább a Facebook felhasználók száma

Egyelőre a metaverzum-tervek is inkább viszik, mint hozzák a pénzt.
Techno

Már azt is tudjuk, hogy hogyan fogunk kinézni a Meta metaverzumában

Frissítettek a háromdimenziós avatárjaikon, amiket rövidesen az Instagramon is használhatunk.
Techno

Így lehet bekapcsolni, hogy mindenki képeit lássuk az Instán, akit követünk

Az Instagram beváltotta az ígéretét, visszatér az időrend szerinti képfolyam.
Ember

Azzal vádolják a Facebookot, hogy hanyagságból elősegített egy népirtást

A mianmari rohingja kisebbség képviselői azt állítják, hogy az ellenük elkövetett bűncselekmények egyik felelőse a közösségi hálózat.
Techno

Lemondott posztjáról a Twitter alapítója

Jack Dorsey két ciklusban összesen több mint kilenc évig töltötte be a Twitter vezérigazgatói tisztségét.
Techno

Jövőre már szexuális beállítottság és politikai meggyőződés szerint sem lehet hirdetéseket közzétenni a Facebook-felhasználóknak

A Meta kedden jelentette be, hogy megszüntet több tízezer hirdetési kategóriát, így 2022. január 19-től többek között etnikai hovatartozás, szexuális beállítottság, politikai és vallási meggyőződés és egészségi állapot szerinti csoportosítás szerint sem lehet majd célzott hirdetéseket feladni az eszközeikkel.
Techno

Megszűnik az arcfelismerés a Facebookon, heteken belül törlik a világ legnagyobb arcadatbázisát

A következő hetekben több mint egymilliárd felhasználó adatait fogják törölni, de a közösségi oldal szerint lesznek negatív következményei is a több mint tíz éve bevezetett funkció megszüntetésének.
Techno

Meta néven folytatja a Facebook

Mark Zuckerberg szerint az új név jobban kifejezi azt, hogy a cége már egy "metaverzum vállalat", az átnevezés a közösségi oldal nevét ugyanakkor nem érinti.
Techno

Donald Trump közösségi média platformot és video-on-demand szolgáltatást indít nemsokára

A Trump Media & Technology Group bejelentése szerint a TRUTH Social mindenki számára nyitott közösségi oldalát 2022 első felében teszik elérhetővé az Egyesült Államokban, miután novemberben szűk körben tesztelik a működését.
Techno

Kitálalt a volt facebookos termékmenedzser a szenátorok előtt

Frances Haugen korábban felvállalta, hogy ő szivárogtatott ki információkat a sajtónak. Most komoly vádakat fogalmazott meg a meghallgatásán.
Techno

Alaptalan összeesküvés-elmélet terjed a Facebook tegnapi leállásával kapcsolatban

A Twitteren gyorsan híre ment, hogy a közösségi oldal leállásának köze van ahhoz, hogy hekkerek 1,5 milliárd Facebook-felhasználó adatait "lopták el", ez azonban nem igaz.
Tudás

Tudták, mégis letagadták, hogy lelki problémákat okoz a tiniknél az instázás

Egy kiszivárgott belső kutatás alapján a Facebooknál rég tisztában vannak ezzel.
Techno

El akarták titkolni, végül mégis közzétette a Facebook, mik voltak idén év elején a legnépszerűbb tartalmak az oldalon

A közösségi oldal idén első alkalommal tett közzé úgynevezett átláthatósági jelentést, amiben megosztották, hogy az amerikai felhasználók körében mely Facebookon közzétett linkek, oldalak, domainek és posztok voltak a legnépszerűbbek, azaz mit láttak a legtöbben.
Techno

Okos megoldásokkal próbálja megvédeni afgán felhasználóit a Facebook

Egy mozdulattal lezárhatják a profiljukat, de még a barátaik listáját is elrejtik elővigyázatosságból.
Techno

A közösségi média oldalak letiltják a tálibok posztjait, kivéve a Twittert

A Facebookon, Instagramon és sok más közösségi média platformon nem kapnak jogot a tartalmak megosztására a szervezethez tartozó, vagy őket támogató felhasználók, de a Twitter egyelőre kivételt képez.
Techno

Háromdimenziós metaverzummá alakulhat a Facebook már öt éven belül Mark Zuckerberg szerint

A közösségi oldal alapítójának régi álma, hogy egy valódi alternatív virtuális univerzumot építsen, ahol sokkal természetesebben kapcsolódhatnak az emberek, mint a képernyőkön keresztül.
Techno

Döntött a Facebook: Trump csak 2023-ban térhet vissza

Felügyelőbizottságuk korábban arra kötelezte őket, hogy találják ki, meddig marad érvényben a volt elnök kitiltása
Techno

Trump kitalálta, hogyan kerülhetné meg, hogy kitiltották a Twitterről és a Facebookról

Miután kedden Donald Trump elindította saját "platformját", szerdán a Facebook felügyelőbizottsága döntött arról, hogy jogos volt-e az akkor már leváltott, de még hivatalban lévő amerikai elnököt kitiltani a közösségi oldalról. A határozat értelmében a kitiltás érvényben marad, de nem biztos, hogy örökre.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.