Techno

Egy cég szerint a jetpacket az építőiparban lehetne legjobban alkalmazni, már fejlesztik az autopilot verziót

Egy hollywoodi robotszakértő és a Brit Királyi Haditengerészet ex-parancsnoka céget alapított, hogy olyan jetpacket fejlesszenek, amit bárki könnyedén tud használni a beépített automatizációnak köszönhetően.
Garázs

Három év múlva indulhat az első léghajójárat az Északi-sarkra

Az OceanSky Cruises legalábbis ezt ígéri, és a jelek szerint már a járművük is megvan hozzá.
Garázs

Kínában már sorozatban gyártják a légitaxikat

Amíg a nyugati gyártók egyelőre csak a prototípusoknál tartanak, a kínai Ehang már nagyüzemben gyártja az Ehang 216 és VT30 légitaxikat a yunfui gyárában.
Techno

A világ leggyorsabb újrafelhasználható hiperszonikus repülőgépét már jövőre tesztelhetik

A Quarterhorse Mach 5-ös, vagyis több mint 6000 km/h-s sebessége kilencven percre rövidíti le a New York Párizs távot, és első, vezető nélküli prototípusát hamarosan tesztelhetik az Egyesült Államok Légierejének finanszírozásával.
Tudás

Elveszíthetik oxigénkészletüket útközben a Boeing 737-es repülőgépek

Több ezer Boeing-737 átvizsgálását rendelte el a Federal Aviation Administration (FAA) az USA Szövetségi Légügyi Hivatala. A gépek meghibásodó utas-, és pilótafülke légnyomásszabályozó kapcsolópárja miatt elfogyhat az oxigén az utastérből és a pilótafülkéből, ami vezetett már katasztrófához is a repülés történetében.
Techno

Készül a csendes X-59 szuperszonikus repülő, ami megalapozhatja a hangsebesség feletti közlekedés jövőjét

A Lockheed Martin Skunk Works divíziója már építi a gépet, ami hangrobbanás helyett csak egy halk puffanást eredményez: ez, a tervek szerint, alig lesz hangosabb egy porszívó zajánál.
Garázs

Egyre jobban érik az első légitaxi-szolgáltatás elindulása

A héten a Volocopter és a Joby Aviation is komoly eredményekről számoltak be, amelyek alapján reálisnak tűnik a 2023-as, 2024-es céldátum.
Tudás

Ezzel az akkumulátorral valóra válhatnak majd a repülő autók

Az elektromos repülő autó valójában két innováció egyben, és az eddigi akkumulátorok mellett maradhatna nyugodtan a fikció birodalmában. Azonban a frissen kifejlesztett gyorstölthető lítium-ion cellák használatával akár 80 kilométeres távolságot is megtehetne egy ilyen négykerekű.
Techno

Repülőgépek helyett rakétákkal szállítaná a felszerelést az Egyesült Államok Légiereje

A Rocket Cargo Vanguard program keretében felmérik a lehetőségét, hogy a jövőben kereskedelmi űrhajókkal szállítsák az ellátmányt a Föld különböző pontjaira.
Garázs

A rakétahátizsák után itt a "helikopter-hátizsák", és már repülnek is vele

Mintha csak egy hatvanas évekbeli James Bond filmet látnánk, de ez a felvétel 2021-ben készült.
Űr

Az interkontinentális utazáshoz űrhajókat is használna a japán kormány 2040-re

Költséges és az emberi szervezetre gyakorolt hatása kétséges, de az utazás ideje töredékére csökkenhetne a távoli városok között, ha repülőgépek helyett az űr peremére kilátogató, majd az atmoszférába visszatérő űrhajók szállítanák az utasokat.
Garázs

Néhány év múlva talán már léghajókkal is utazhatunk repülőgépek helyett

Az Airlanderrel egy négy és fél órás út alig egy órával telne többe, mint repülővel, cserébe jóval környezetkímélőbb és kényelmesebb módja lehet a légi közlekedésnek.
Garázs

Új, nagyobb hatótávolságú légitaxit mutatott be a Volocopter

Az eVTOL-ok fejlesztésében élen járó gyártó legújabb járműjével akár városok között is repkedhetünk majd.
Garázs

A félig hajó - félig repülő kimérák, az ekranoplánok lehetnek a jövő kompjai

Ezek a kompok kicsit máshogy fognak kinézni, mint amit megszoktunk, a víz felett repülnek majd. A Regent már építi a maga verzióját, ami 300 km/h-val repül majd alig egy-két méterre a vízfelszíntől, méghozzá elektromos meghajtással.
Garázs

A Lilium új eVTOL légitaxit fejleszt

A német Lilium céget és légitaxját már jól ismerhetik és a vállalat nemrég vadonatúj eVTOL tervekkel rukkolt elő, valamint bejelentették, hogy tőzsdére mennek.
Techno

A Falcon 9 működési elvén alapul az a drón, melyet ex-SpaceX-es szakértők fejlesztettek

A légi jármű két fokozatban valósítja meg a felszállást, az első modul dolga végeztével visszatér a starthelyre. Így a második fokozat nem cipeli magával a rotorjait útközben. A tervek iránt már a Haditengerészet is érdeklődik.
Techno

Majomkenyérfákra hasonlítanak a jövő légitaxi leszállóhelyei

A drónok számára készülő állomások egészen különleges formákat is felvehetnek, az olasz építészek például valódi fákhoz hasonló vertiportokat vizionizálnak, melyek beleolvadnak a természetbe.
Garázs

Hidrogéncellákkal fog működni a Google-alapító óriási, segélyeket szállító léghajója

Egy álláshirdetésből derült fény a titokra.
Garázs

Szinte a semmiből robbant be az egyik legígéretesebbnek tűnő légitaxi

A Joby Aviation első ízben közölt videót arról, ahogyan az elektromos légi járművük a levegőbe emelkedik, ez alapján pedig simán hihetőnek tűnik, hogy 2024-re már légitaxi-szolgáltatást fognak üzemeltetni.
Garázs

A United Airlines már a közeljövőben légitaxikkal szállítja majd utasait a repterekre

A United Airlines nem kevesebb, mint 200 repülőtaxit venne, melyekkel már a következő öt év során szeretnék az utasaikat a repülőterekre szállítani.
Garázs

Repülőként már igen, autóként még nem használható a Terrafugia repülő autója

Az MIT diákjai által alapított Terrafugia immár 15 éve fejleszti a repülő autóját, amelynek fejlesztése a jelek szerint lassan célegyenesbe fordul.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.