Űr

Bezos kétmilliárd dollárral támogatná a NASA-t, csak kapjon a cége még egy esélyt a Hold-programban

Az Amazon vezérének nagyon fájhat, hogy a SpaceX kigolyózta a Blue Origint a NASA Holdra szállásából, ezért meglepő ajánlattal hozakodott elő.
Techno

Nagy tervei vannak az USA hadseregének Elon Musk Csillaghajójával

A jelenleg fejlesztés alatt álló járműnek a hadsereg logisztikájában jutna kiemelt szerep.
Űr

Új perspektívában a Starship legutóbbi landolása

A világ legnagyobb rakétájánál, a Saturn V-nél tíz méterrel is hosszabb lesz a Starship végső változata, amelynek prototípusa legutóbbi tesztjén tíz kilométer magasságba jutott. A Cosmic Perspective látványos videót szerkesztett az űrhajó próbaútjáról.
Űr

Nagy lépés mindenkinek: végre nem robbant fel a sikeres landolás után sem Elon Musk Mars-rakétája

A Starship ötödik prototípusa immár gond nélkül landolt a sikeres kilövést követően, és utána is egyben maradt.
Űr

Jeff Bezosék megfúrták a SpaceX és a NASA több milliárd dolláros szerződését

Elon Musk űrügynöksége egyelőre nem kap pénzt a leszállóegység fejlesztésére, ami amúgy egy Starship rakéta lenne.
Űr

A NASA döntött: a SpaceX viheti vissza az emberiséget a Holdra

Szó szerint, ugyanis az amerikai űrügynökség Elon Musk vállalatát bízta meg a leszállóegység megépítésével.
Űr

Harmadszorra már sikerült: egészben landolt a Mars-rakéta prototípusa

A robbanás azért most sem maradt el.
Tudás

Új fotók a gigantikus méretű, félig kész Spacex Super Heavy gyorsítórakétáról

A texasi Boca Chicaban található tesztlétesítményéből származó új drónfelvételek szerint az óriási prototípus már nagyjából félig elkészülhetett.
Űr

Elon Musk elárulta, miért lett hegyes a Starship orra

Az aerodinamikai teljesítményt rontja, de határozottan menőbb lett tőle az űrhajó külalakja. Az ötlethez kivitelezéséhez Sacha Baron Cohen filmje adta az utolsó lökést.
Űr

Légkör a Marson, avagy a kupolaváros titka

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, néhány éven belül újra ember léphet a Holdra, és itt vannak már a más bolygókon építendő állandó városok tervei is, de vajon valóban lesznek ilyen kupolavárosok?
Űr

Újabb sikeres kilövés, újabb robbanás - a SpaceX ismét tesztelte a Mars-rakéta prototípusát

A SpaceX az SN8 után az SN9-et is megröptette, a kilövés pedig majdnem ugyanúgy zajlott, mint decemberben: a Starship prototípusa problémamentesen elérte a kitűzött, 12,5 kilométeres magasságot, majd leszállás közben felrobbant.
Bolygó

A SpaceX földgázt keresne Texasban

Elon Musktól nem idegenek a váratlan üzleti fordulatok, de a SpaceX-től talán mégis elsősorban az űr kutatásával és az abban alkalmazott technológiával kapcsolatos híreket várnánk. A vállalat most mégis meglepő bejelentést tett, azt tervezik, hogy földgázt keresnek Texas államban.
Űr

Rendkívül látványos videó mutatja be, mi történik a Starship prototípusának belsejében felszállás közben

A SpaceX lassacskán készen áll rá, hogy élesben is kipróbálja a Mars-rakétája következő prototípusát, ami az SN8-hoz hasonlóan 12,5 ezer méteres magasságig fog emelkedni.
Űr

Nem az volt az ok, amire sokan gondoltak: azonosította a NASA az SLS rakéta hibáját

Az első híresztelések ellenére nem az űrsiklótól örökölt hajtőművek hibája miatt állt le a teszt a hétvégén jóval a tervezett idő előtt.
Űr

Hiba lépett fel az SLS rakéta tesztje során, mellyel a NASA visszatérne a Holdra

A Space Launch System (SLS) egy szupernehéz hordozórakéta, amely fontos része a NASA mélyűri felfedezéssel kapcsolatos terveinek. Amennyiben azonban a NASA tervei csúsznak, az nem csak a mostani probléma miatt lesz.
Űr

Elon Musk megint kitalált valamit, amivel tovább forradalmasíthatja az űrutazást

A SpaceX hordozórakétái eddig leszálltak a kilövés után, a Csillaghajóhoz kifejlesztett Super Heavyt viszont már a kilövőállás karjával fogják elkapni.
Űr

Ezek a legégetőbb problémák, melyeket meg kell oldani ahhoz, hogy a Marsra menjünk

Az emberiség egyre inkább a Mars irányába kacsingat, de mielőtt odajutnánk, rengeteg problémát meg kell oldani. Ezekből gyűjtöttük össze a legégetőbbeket.
Űr

Jeff Bezos állítása szerint cége, a Blue Origin szállíthatja az első nőt a Holdra, de a NASA csak márciusban dönt

Jeff Bezos egy hete pénteken bejelentette, hogy 2024-ben az űrhajózás történetében először, ő lesz az, aki a NASA-val karöltve az első nőt eljuttatja a Holdra. Ehhez persze a NASA-nak és a Biden adminisztrációnak is lesz még néhány szava.
Űr

12,5 kilométeres magasságba emelkedett, aztán felrobbant a SpaceX Mars-rakétájának prototípusa

A SpaceX szerdán hajtotta végre az első komolyabb tesztet a Starshippel. A Mars meghódítására tervezett űrhajó úgynevezett szuborbitális repülést hajtott végre, aminek során 12,5 kilométeres magasságba emelkedett, majd tért vissza a földre, azonban a leszállás pillanatában felrobbant.
Űr

Elon Musk szerint az első Mars-városnak hatalmas üvegkupolái lesznek

Elon Musk csütörtökön, a szokásos kérdezz-felelek során nyilatkozott marsi terveiről. Úgy fest, hogy a technológia fenegyereke komolyan gondolja a nagy Mars-kalandot.
Űr

Olyan élethű animáció készült a Csillaghajóról, hogy azt még Elon Musk is megsüvegelte

Valóban profi munka.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.